PLANUDÉSZ, Manuel /Maximos/ (1255, Nikomedia – 1310, Konstantinápoly): görög ortodox szerzetes, polihisztor, teológus, filológus és természettudós. 1283-ban lett szerzetes, a következő évtizedekben pedig a császári udvarral és a bizánci arisztokráciával is szoros kapcsolatokat tartva a birodalmi székvárosban matematikát, asztronómiát, orvoslást, retorikát és grammatikát tanított. Termékeny és sokoldalú szerzőként kommentárokat készített antik tragédiaírokhoz, Euklidész és Ptolemaiosz műveihez és térképkészítéssel is foglalkozott. Számos pogány költő műveinek új kiadását állította össze, de retorikai, geográfiai gyűjtemények összeállítása is fűződik a nevéhez. P. behatóan foglalkozott nyelvelméleti és grammatikai kérdésekkel és antológiák egész sorát állította össze az antik tudományos hagyomány alapján. Szövegkritikai teljesítményei közül említést érdemel Plutarchos műveinek összegyűjtése, ¤ Boethius szövegeinek magyarázata és számos latin szerző szövegei görög fordításának kidolgozása. Teológiai írásaiban a Szentlélekről értekezett, foglalkozott logosz-teológiai témákkal, a péteri és a páli teológia viszonyával. Ezen túl szerzője számos liturgikus költeménynek, himnusznak és imának. Az elmélyült tudományos munka mellett P. diplomáciai és egyházpolitikai fealadatokat is teljesített. Így 1296-ban Örményországban az ortodoxia és az örmény egyház közeledését célzó tárgyalásokat vezetett, de diplomáciai küldetésben Velencében is járt. Hatalmas, enciklopédikus életműve a késő-bizánci korszak egyik szellemi csúcsteljesítménye, egyfajta korai bizánci reneszánsz kibontakozása, amely a későbbi itáliai humanista mozgalommal mutat szellemi hasonlóságot.

Fő művei: Kephalaia; Logos peri piszteósz; Enkomion. Irodalom: H. G. Beck: Kirche und theologische Literatur im byzantinischen Reich, München: 1959.; LThK. VII.; BBKL. VII. (HP)