PHOTIOSZ (820, Konstantinápoly – 893, ?): bizánci teológus és természettudós, Konstantinápoly pátriárkája, a Kelet és Nyugat közötti teológiai és kánonjogi viták fontos alakja. Konstantinápolyban tanult logikát, dialektikát, filozófiát, teológiát és matematikát, ezt követően pedig udvari szolgálatba lépett és a császár adminisztrációban viselt tisztségeket. 858-ban az uralkodói akarat emelte a pátriárkai székbe, ahol a balkáni missziók hovatartozása dolgában keveredett vitába a latin egyházzal illetve a pápai udvarral. Polemikus írások egész sorát adta közre ekkor a római és a konstantinápolyi pátriárka egyenlő méltóságának témájában. 859-ben hivatalától császári döntéssel megfosztott elődének hívei letettnek nyilvánították, a P. által összehívott zsinat azonban megerősítette székében. Ez az esemény adott alkalmat arra, hogy I. Miklós pápa beavatkozzon a keleti egyház ügyeibe, az első erőpróbából azonban P. került ki győztesen. A pátriárka 867-ben ellentámadásba ment át: Konstantinápolyban az általa összehívott zsinaton elítéltette a nyugati egyház néhány, Kelet által tévesnek tekintett tanítását, I. Miklós pápát pedig letettnek nyilvánította. Az erre a két egyházrész közötti szakadásra következő IV. Konstantinápolyi zsinat viszont az új pápának, II. Hadrianusnak adott igazat és P. letételéről döntött. A Róma nyomására elűzött pátriárka 877-ben tért vissza székébe. A következő években sikerült a keleti és a nyugati egyházrész között hallgatólagos megegyezésre jutni a primátus értelmezése és a vitatott teológiai kérdések ügyében, 886-ban azonban VI. Leó császár ismét megfosztotta méltóságától a pátriárkát, aki néhány év mulva kolostori háziőrizetben halt meg. A komoly antik irodalmi és tudományos műveltséggel rendelkező P. teológiai műveiben, homiliáiban és költeményeiben elsősorban a Szentlélek származásának kérdésében fejtette ki a keleti hagyomány álláspontját, de jogi traktátusaiban igen harcosan érvelt a pátriárkai székek egyenrangúsága és a római szék csak tiszteleti, de nem joghatósági elsőbbsége mellett is.
Fő művei: Patrologia graeca 101-104.; Mürobiblion. Irodalom: F. Dvornik: The Photian Schism, Cambridge: 1948.; RGG. V.; LThK. VIII.; Görföl-Kránitz. (HP)