PHILIPPI, Friedrich Adolf (1809, Berlin – 1882, Rostock): zsidó származású német lutheránus teológus, a felvilágosodás racionalizmusára válaszoló új-lutheránus teológia képviselője. Berlin és Lipcse egyetemén filozófiát és filológiát tanult, majd néhány éven keresztül gimnáziumokban tanított. Ekkor kezdett el saját erejéből teológiát tanulni és ¤ E. W. Hengstenberg hatására ekkor fogott hozzá a lutheránus hitvallási iratok és a Szentírás alapos tanulmányozásához. 1837-ben Berlinben lett a teológia magántanára, miközben az újszövetségi iratok értelmezésével, a kegyelem és a megváltás témájával foglalkozott. 1841-től Dorpat egyetemén tanított és ekkor dolgozta ki sajátos kinyilatkoztatás-teológiáját, amelynek középpontjában a krisztusi megváltás, mint az Ó- és Újszövetség és a keresztény hagyomány vonatkoztatási pontja állt. Dogmatikát, morálist, újszövetségi tárgyakat adott elő, közben pedig a Római levél kommentárjában építette tovább sajátos teológiai felfogását. 1849-ben Rostock egyetemén lett az újszövetségi egzegézis tanára és ettől az időtől kidolgozott biblikus munkáiban saját nézetei és a klasszikus lutheránus hitfelfogás egyeztetésén, az ortodox és a modern nézetek összhangjának megteremtésén munkálkodott. Itt született meg összefoglaló dogmatikája is, amelyben a klasszikus lutheránus felfogás alapján, de a modern teológiai irányzatokra és vitákra is figyelve, a teljesség igényével foglalta össze az új-lutheránus teológia lényegét, azt a szemléletet, amely a hit lényegének a hívő ember gondolatvilágában visszatükröződő transzcendens isteni üzenetet tekintette.

Fő művei: Der thatige Gehorsam Christi. Ein Beitrag zur Rechtfertigungslehre, Berlin: 1841.; Kirchliche Glaubenslehre 1-6., Stuttgart-Gütersloh: 1854-1879.; Symbolik. Akademische Vorlesungen, Schwerint: 1883. Irodalom: M. Kahler: Geschichte der protestantischen Dogmatik im 19. Jahrhundert, TVG., Wuppertal-Zürich: 1903.; K. Barth: Die evangelische Theologie im 19. Jahrhundert, TVZ., Zürich: 1952.; RGG. IV. (HP)