PASSAGLIA, Carlo (1812, Vercelli - 1887, Torino): olasz katolikus teológus és filozófus, jezsuita szerzetes, ¤ G. Perrone tanítványa, a római iskola reprezentatív képviselője. Másfél évtizeden át volt a Collegio Romano dogmatikatanára, közben pedig közreműködött a Szeplőtelen fogantatás dogmájának megfogalmazásában is. Komoly része volt ¤ D. Petau dogmatörténeti szemléletének újrafelfedezésében és művei közzétételében, miközben maga is a dogmatika új szerkezetben, új témákkal kibővített, a pozitív módszert alkalmazó tárgyalásán dolgozott. Közéleti és teológiai nézetei az 50-es évek végére radikalizálódtak; 1859-ben, az olasz egység melletti kiállása következtében menekülnie kellett Rómából és eltávolították a jezsuita rendből is; ezt követően a torinoi egyetemen tanított dogmatikát és egyebek között élesen bírálta a neotomizmust kizárólagossá és kötelezővé tévő 1879-es Aeterni patris kezdetű enciklikát is. P. a dogmatika szisztematikus tárgyalása során elsősorban a görög egyházatyákra, mindenekelőtt ¤ Iréneusz-ra és a kappadókiaiakra hivatkozott; ez a szemlélet már istentani és szentháromságtani értekezéseiben is megmutatkozott, a legnyilvánvalóbbá azonban egyháztanában vált, ahol a keresztény közösség üdvszerző természetét kozmikus és szociális dimenziókkal is kiegészítette. P. számos eredeti, új témát is felvetett a dogmatikában; így a Szentírásról, mint a dogmatika kánonjáról, Isten szaváról pedig, mint a hit objektív normájáról értekezett. P. nagyra értékelte ¤ Aquinói Szent Tamás és a tomizmus szellemi teljesítményét, de úgy vélekedett, hogy a fejlődő, változó tanítás számára ez a hagyomány merev és kizárólagos normaként nem állítható.

Fő művei: De deo creante, PUG., Roma: 1847.; De Ecclesia, PUG., Roma: 1848.; Sulla dottrina di S. Tommaso secondo l'enciclica Aeterni patris, Pavani, Torino: 1880. Irodalom: W. Kasper: Die Lehre von der Tradition in der römischen Schule, Herder, Freiburg: 1962.; Ch. Ph. Bd. 2. (HP)