PALAEOLOGUS, Jocobus (1520, Chios – 1585, Roma): egykor bizánci császárokat is adó görög arisztokrata családból származó katolikus teológus, eredetileg dominikánus szerzetes, a reformáció eszméihez való csatlakozása után jelentős antitrinitárius gondolkodó. Rómában tanult teológiát és ekkor vált az Itáliában titokban terjedő reformáció követőjévé. 1559-ben az inkvizíció elől menekült Németországba, ahol a hitújítás radikális, antitrinitárius irányzatához csatlakozott. Több országot érintő vándorlás után 1569-ben a kolozsvári unitárius kollégiumnak lett a rektora, ¤ Dávid Ferenc pártfogoltja. Az 1570-es évek elején Lengyelországban élt, ám a világi hivatalvállalás és a katonai szolgálat kérdésében vitába keveredett az antitrinitarizmus ottani, rakówi irányzatával és különvéleményt képviselt Krisztus imádhatóságának megítélésében is. P. eredeti, önálló véleményt képviselt az eredendő bűn és annak átszármaztatása kérdésében és kritikus szellemben magyarázta az Újszövetség számos kijelentését, a vallásközi vitákban pedig a három nagy monoteista hagyomány, a zsidó, a keresztény és a muszlim hit egyenértékűségét hirdette. A személye körüli viták miatt az 1570-es évek végén Morvaországba ment, itt azonban a császári hatóságok 1581-ben latartóztatták és Rómába szállították, ahol az inkvizíció bírósága veszedelmes eretnekként 1585-ben máglyahalálra ítélte és kivégeztette.

Fő művei: De magistratu politico, Kraków: 1573.; Defensio verae sententiae de magistratu politico, Kraków: 1580. Disputatio scholastica, Kraków: 1580. An omnes ab uno Adamo descenderint, Kraków: 1580. Magyarul: Földi és égi hitviták. Válogatás J. P. munáiból, Budapest-Kolozsvár: 2003. Irodalom: Pirnát A.: Die Ideologie der Siebenbürger Antitrinitarier in den 1570-er Jahren, Budapest: 1961.; L. Szczucki: Két XVI. századi eretnek gondolkodó. Jacobus Palaeologus és Christian Francken, Budapest: 1980.; RGG. V.; LThK. VII. (HP)