Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

OCHINO, Bernardino (1487, Siena – 1564, Slavkov): itáliai reformátor, a korai lutheranizmus és a platonizáló humanizmus képviselője, fiatal korától obszerváns ferences szerzetes, jelentős rendi tisztségek viselője, 1534-től kapucinus, ismert egyházi szónok, az egyház belső reformjának merész szorgalmazója. Az 1530-as évek végén Nápolyban ¤ J. de Valdés és ¤ P. M. Vermigli környezetében kötelezte el magát végérvényesen a lutheránus eszmék mellett, nézetei miatt pedig 1542-ben Zürichbe és Genfbe kényszerült távozni szülőföldjéről. 1545-ben Augsburgban lett az itáliából menekült protestánsok közösségének lelkésze, majd hasonló feladatott látott el Londonban is. 1553-ban Genfbe érkezve élesen szembefordult a város és ¤ Kálvin vallási türelmetlenségével. Zürichben és Locarnóban lett az olasz menekültek lelkésze, miközben sorra jelentette meg humanista szellemű, a reformáció eszmei irányzatait összebékíteni akaró és vallási toleranciát követelő dialógusait. 1560 körül újabb németországi utazásra vállalkozott majd Lengyelországba ment. Innen menekülve Morvaországban, a cseh-morva testvérek közösségében érte a halál. O. meglehetősen önálló utakon járt a hitújítás eszméinek értelmezésében: az úrvacsora kérdésében mérsékelt lutheránus volt, a predestináció gondolatával szemben az akaratszabadság eszméjét hirdette, a hitvallások iránti toleranciáját pedig egy olyan dogmátlan kereszténység víziójával támasztotta alá, amely a szókratészi bölcsességet és a személyes hitet tekintette minden normatív teológiával és szervezett egyházi közösséggel szemben mértékadónak.

Fő művei: Dialogo in che modo la persona debbia reggare bene se stessa, Napoli: 1536.; Ain Gesprech der Fleischlichen Vernunft und ains Gaistlichen oder Glaubigen Christen Menschen, Augsburg: 1546.; Dialogo del Purgatorio, Zürich: 1556.; Il Catechismo overo Institutione Christiana di M. B. O. di Siena, Basel: 1661.; B. O. Senensis Dialogi XXX in duos libros divisi, Basel: 1563. Irodalom: G. G. Williams: The Theology of B. O., Tübingen: 1955.; M. E. Welti: Kleine Geschichte der italienischen Reformation, Gütersloh: 1985.; DictTheolCath. XI.; LThK. VII.; RGG. IV. (HP)


címoldal
index-O