Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

NOSTRADAMUS /Michael de Nostre Dame/ (1503, Saint-Rémy-de-Provence – 1566, Salon-de-Craux): zsidó származású francia humanista, orvos, filozófus, természettudós, asztronómus és költő, az újkori ezoterikus prófécia-irodalom megteremtője. Avignon és Montpellier egyetemein bölcseletet és orvostudományokat tanult, 1529-től pedig Toulouse, Marseille, Lyon és Salon városában folytatott orvosi gyakorlatot. Családi tragédiák miatt is elsősorban a pestis kezelése, gyógyítása érdekelte, de fiatal korától elkötelezte magát az ezoterikus tudományok, a horoszkóp-készítés és az asztrológia mellett. Nyelvileg is homályos jövendöléseit az 1540-es évek végétől rövid, négysoros költemények formájában vetette papírra. Évszázadokra előre tekintő próféciái nagy járványokat, pusztító háborúkat, jelentős történelmi személyiségek fellépését igyekeztek előre jelezni. Már ismert asztrológus volt, amikor meghívást kapott a francia királyi udvarba, ahol orvosi tevékenysége mellett jövendőmondással foglalkozott és ebben az időben adta ki történelmi jóslatai első gyűjteményét. Próféciái már életében is nagy feltűnést keltettek, a röviddel halála után bekövetkezett III. Henrik elleni merénylet és a hugenotta-háború fordulatai pedig jövendölései hitelét csak növelték. Prófétikus műveinek jelentős irodalmi utóélete is támadt; szatírikus írások sora igyekezett előrejelzéseit nevetségessé tenni, mások viszont – egészen a 20. század végéig – a történelmi események pontos és hiteles előrejelzését tulajdonították neki és olvasták ki talányos megfogalmazásaiból. Jóslatai közül több érv gyanánt szolgált a korai racionális bibliakritikai irodalomban is, a pápaság közeli bukásáról szóló jóslata miatt pedig a katolikus egyház életművét 1781-ben indexre tette. N. jóslatai illetve a rá hivatkozó számtalan hamisítvány az utóbbi évtizedek populáris és bulvár-ezoterizmusában és hiedelemvilágában is komoly szerepet játszik.

Fő művei: Prophéties, Lyon: 1555.; Centuries, Lyon: 1558. Irodalom: Ch. Wöllner: Das Mysterium des Nostradamus, Heidelberg: 1926.; R. Bosquet: M. Nostradamus, sa familie et son secret, Paris: 1950.; J-Ch. Pichon: Nostradamus et le secret des temps, Paris: 1959.; E. Leoni: Nostradamus, life and literature, New York: 1961. (HP)


címoldal
index-N