NITZSCH, Karl Immanuel (1787, Borna – 1868, Berlin): német lutheránus teológus, dogmatikus, a gyakorlati teológia klasszikusa. Wittenbergben tanult és tanári pályáját is ott kezdte a rendszeres és biblikus teológia tanáraként. 1822-től Bonn egyetemén tanított dogmatikát, a közvetítés-teológia és a felekezetek közötti közeledés területén szerzett hírnevet magának, közben pedig fontos egyházi tisztségeket viselt. 1847-ben Berlinben lett a rendszeres teológia professzora, ¤ Ph. K. Merheineke utóda, a porosz egyházi és egyházpolitikai élet fontos szereplője. Dogmatikai munkáiban N. önálló krisztológiai és trinitológiai álláspontot képviselt, amelyben nem fogadta el Jézus pusztán morális paradigmaként való értelmezését, a Szentháromságról pedig mint immanens, ontológiai realitásról vélekedett. Hangsúlyosan képviselte N. azt a véleményt is, amely a bibliai kinyilatkoztatást tekintette minden hitvallásos és dogmatikai megértés első és eredendő forrásának. Ezen az alapon kidolgozott szisztematikus hittana a szokásosnál határozottabban támaszkodik tehát a Biblia tanítására, amelyhez képest a dogmatikai hagyományt és a bölcseleti belátást másodlagosnak tekinti. N. a kereszténységet ¤ Fr. Schleiermacher romantikus teológiájához hasonlóan alapvetően érzületként fogta fel, a hit ebből levezethető megélésének és megértésének folyamata alapján pedig az etikát a dogmatika részeként definiálta. Ebből az összekapcsolásból adódott az is, hogy N. nagy fontosságot tulajdonított az általa rendszerré formált gyakorlati teológiának, amelyet valójában a dogmatika szerves részének, megvalósításának, megvalósulásának tekintett.

Fő művei: Theologische Studien, Leipzig: 1816.; Ph. Melanchton, der Glaubenslehrer, Bonn: 1827.; System der christlichen Lehre für akademischen Vorlesungen, Bonn: 1829.; System der praktischen Theologie 1-3., Bonn: 1847-67. Irodalom: A. Haas: Grundlinien der Unionstheologie von N., Göttingen: 1964.; RGG. IV.; BBKL. VI.; Görföl - Kránitz. (HP)