MÜNTZER, Thomas /Münzer/ (1488, Stolberg – 1525, Mühlhausen): német reformátor, misztikus és apokaliptikus teológus, eredetileg katolikus egyházmegyés pap. Lipcse és Frankfurt/an der Oder egyetemén tanult teológiát, pappá szentelését követően pedig néhány évig lelkipásztori munkát végzett. 1518 elején Wittenbergben csatlakozott ¤ M. Luther mozgalmához, 1520-tól pedig Zwickau reformátoraként radikális liturgikus és egyházszervezeti változtatásokat szorgalmazott. 1521-ben radikalizmusa miatt elűzték Zwickauból; rövid ideig Allstedt lelkésze volt, majd Mühlhausenbe ment. 1525-ben a német parasztlázadást Isten figyelmeztető üzenetének tekintve a mühlhauseni felkelők élére állt; a város határában vívott vesztes ütközetet követően elfogták és kivégezték. M. teológiai nézeteinek alapja a reformátori mozgalom radikalizmusával való elégedetlenség volt. Ő maga a régi német misztika hagyományaira támaszkodva a Szentlélek radikális vezetése alá rendelt hívő teljes belső, lelki átalakulásában bízott és azt állította, hogy ennek a megújulásnak az apokaliptikus és millenarista eszközökkel ábrázolt társadalmi demokrácia formájában is érvényt kell szerezni. Ennek a programnak a jegyében M. már 1521-től egyre élesebben támadta Luther és reformátortársai spekulatív, bibliás teologizálását, különösen pedig a világi hatalommal való megbékélését. Az ezzel általa szembeállított teológiai és társadalmi utópia alapján késői utókora gyakran a szocialista eszmék egyik korai hírnökének tekintette.
Fő művei: Schriften und Briefe. Kritische Gesamtausgabe, Gütersloher, Gütesloh: 1968. Irodalom: H. J. Goertz: Innere und aussere Ordnung in der Theologie Thomas Müntzers, Leiden: 1967.; LThK. VII.; RGG. IV.; Görföl - Kránitz. (HP)