MÜLLER, Max (1906, Offenburg - 1992, Freiburg): német katolikus filozófus, müncheni és freiburgi egyetemi tanár, a ¤ transzcendentális neotomizmus képviselője. Eredetileg ¤ R. Guardini tanítványa, majd ¤ J. Geyser és M. Heidegger szellemi követője volt; saját felfogását a ¤ tomizmus elemeiből, a modern antropológiai és fenomenológiai irányzatokból és A. Meinong értékfilozófiájából építette ki. Filozófiatörténeti, antropológiai és történetbölcseleti munkáiban az egzisztencializmus hatása és a vele való polémia szándéka is érvényesül. A szellem-metafizika hegeli hagyatékát és Heidegger fundamentálontológiáját ¤ Aquinói Tamás lételméletével ötvözve tett jelentős kísérletet a katolikus metafizika antropológiai megalapozású szintézisének megalkotására, ez a törekvése pedig ¤ K. Rahner és ¤ J. B. Lotz működésével hozta összefüggésbe. Történetfilozófiai szintézisének célja annak kutatása volt, hogy az ember miképpen képes megérteni a történelmet és megtapasztalni önmagát, mint történelmi valóságot.

Fő művei: Sein und Geist, Hueber, München: 1940.; Existenzphilosophie im geistigen Leben der Gegenwart, K. Alber, Freiburg-München: 1949.; Erfahrung und Geschichte, K. Alber, Freiburg-München, 1971. Irodalom: Ch. Ph. Bd. 3. (HP)