MOSHEIM, Johann Lorenz (1695, Lübeck – 1755, Göttingen): német lutheránus teológus és egyháztörténész, iskolaszervező, a göttingeni egyetem tudományos műhelyének egyik megteremtője. Kiel egyetemén tanult, ezt követően pedig ugyanott filozófiát, 1720-tól Helmstedtben teológiát tanított és ezzel párhuzamosan vezető egyházkormányzati tisztségeket is viselt. Már ebben az időben részese volt a göttingeni egyetem komplex tudományos műhelyként való megszervezésének, 1747-től pedig haláláig professzora is volt a Georgia Augusta egyetemnek. M. elsősorban egyháztörténészként alkotott jelentőset; historicizmusa e tudomány helyét egyszerre jelölte ki a teológiai és a bölcsészeti stúdiumok sorában, historiográfiai munkái révén pedig a felvilágosodás kora protestáns egyháztörténetírása megteremtőjének tekinthető. Történeti munkái komoly vitát kiváltó tézise volt az ókeresztény dogmatikai hagyomány erős hellenisztikus befolyás alá kerülésének taglalása iránti igény, ezzel összefüggésben pedig a késői hellenizmus bölcseletének tanulmányozása iránti elkötelezettsége. Maga M. azt a nézetet vallotta, amely szerint nem a dogmatika, hanem a morális világában érvényesült elsősorban a pogány bölcselet hatása az ókeresztény teológiában, a hittételek fejlődését pedig mérsékelt deizmussal igyekezett interpretálni. Kora teológiai vitáiban M. igyekezett az ortodoxia és a pietizmus végleteitől is távol maradni; különösen hitszónokként ezekkel ellentétben a felvilágosult eszmék erkölcsi értelmezésére összpontosította a figyelmét, egyházjogi és egyházkormányzati kérdésekben pedig igyekezett a fejedelmi abszolutizmustól elhatárolódni.

Fő művei: Dissertationes a historiam ecclesiasticam pertinentes I-II. Altona: 1731-43.; Institutiones historicae christianae recentioris, Helmstedt: 1741. Irodalom: RGG. IV.; BBKL. VI. (HP)