MOLINA, Luis de (1535, Cuenca - 1600, Madrid): spanyol katolikus teológus és filozófus, jezsuita szerzetes, ¤ P. da Fonseca tanítványa, a spanyol skolasztika jelentős gondolkodója, a Tridenti Zsinat utáni évtizedek kegyelemtani vitáinak egyik főszereplője. Coimbra, majd Evora egyetemén volt a bölcselet professzora, élete utolsó éveiben pedig Madridban tanított erkölcsfilozófiát. M. ¤ Aquinói Szent Tamás szövegeinek elemzése során jutott el a kegyelemtan olyan új, az emberi akaratszabadság sértetlenségét biztosító fogalmi rendszerének kidolgozásához, amely a híres tomista - molinista vita alapjául szolgált és amely a dogmatikus teológia molinistának nevezett irányzatánaklett az alapvetése. Fő ellenfelével, a domonkos ¤ D. Banez-zel szemben M. tagadta, hogy az isteni kegyelem nem pusztán az elégséges kegyelem (gratia sufficiens, a cselekvésre és a további kegyelmi adományok befogadására való képesség) formájában, hanem hatékony kegyelemként (gratia efficax) is eleve jelen volna az emberi cselekedetekben. Szerinte az elégséges kegyelem csak az emberi akarat szabad és önkéntes hozzájárulása közbejöttével válik hatékony kegyelemmé, tehát az isteni kegyelmi adományok nem teszik lehetetlenné és feleslegessé az emberi akarat szabadságát. Míg szellemi ellenfele, Banez Isten kegyelmi predeterminációját állította (az cselekszik helyesen, akinek Isten eleve elégséges kegyelmet adott), M. az emberi akarat szabadságának és a jóra vagy rosszra determináló isteni kegyelemnek a viszonyát Fonseca fogalmának, a közbülső (isteni) tudás (scientia media) kategóriájának beiktatásával oldotta meg. Eszerint Isten közbülső tudása révén előre látja a még csak az elégséges kegyelem birtokában lévő emberi szabad akarat majdani viselkedését és ennek megfelelően ajánlja fel az embernek a hatékony kegyelemben megvalósuló együttműködését. Így a hatékony kegyelem egyszerre függ az emberi közreműködéstől (akaratszabadság) és az isteni ingyenes kegyelmi adománytól, mint a cselekedetekben működő causa secunda-tól és causa prima-tól; a kettő együtt közreműködési folyamatot (concursus simultaneus) alkot, tetteink tehát nem a banezi praemotio (praedeterminatio) physica, hanem a praemotio (praedeterminatio) moralis szellemében értelmezendők. Ezt a véleményét M. Concordia című munkájában és Appendix ad concordiam című vitairatában fejtette ki. Véleményét Banez és a domonkosok szemipelagianizmusnak, a kegyelmi ingyenesség megkérdőjelezésének minősítették és kezdeményezték Rómában M. elmarasztalását. Az 1598 és 1607 közötti római vizsgálat és az igen heves teológiai vita végül olyan pápai döntéssel zárult, amely mindkét véleményt képviselhetőnek mondta, a további kölcsönös vádaskodást viszont megtiltotta. M. felfogása így szabadon élt tovább a katolikus teológiában; kegyelemtani tekintetben jezsuita és nem-jezsuita teológusok ma is nagy számban a molinizmus álláspontját képviselik. Maga M. vitatott művén kívül alapos kommentárt írt Szent Tamás Summájának első részéhez, más értekezéseiben pedig a jog, az igazságosság kérdéseit tárgyalta. Ez utóbbi területen is jelentőset alkotott, hiszen a modern idők közgazdasági, politikai és jogi témáit is képes volt újító szellemben értelmezni a hagyományos erkölcsbölcselet keretei között.

Fő művei: Concordia liberi arbitrii cum gratia donis, divina pra scientia, providentia, pra praedestinatione et reprobatione, Lissboa: 1588.; Appendix ad Concordiam, continens responsiones ad tres objectiones et satisfactiones ad 17 animadversiones, Lissboa: 1589.; Commentaria in primum partem D. Thoma 1-3., Cuenca: 1592.; De Justitia et jure 1-7., Cuenca: 1593. Irodalom: M. Solana: Historia de la Filosofia Espanola en el siglo XVI., Madrid: 1940.; C. Giacón: La seconda scolastica 1-3., Marietti, Milano: 1944-50.; W. Stegmüller: Geschichte des Molinismus, (Beitrage...32.), Aschendorffsche, Regensburg: 1935.; Görföl - Kránitz. (HP)