MOLANUS, Gerard Walter (1633, Hameln an der Weser – 1722, Hannover): német lutheránus teológus, az uniós teológia jelentős képviselője. Helmstedt egyetemén tanult teológiát, bölcseletet és természettudományokat és ekkor lett kedves tanára, ¤ G. Calixt irénizmusának elkötelezett híve. 1659-től Rintelnben lett a matematika, később a szisztematikus teológia professzora, a keresztény felekezetek (katolikusok, lutheránusok és kálvinisták) újraegyesítésének szorgalmazója. Osztotta mesterének azt a véleményét, amely szerint az első keresztény századok hitvallásaiban és hittételeiben meglévő egyetértés (consensus quinquesaecularis) alapján lehetséges a keresztény felekezetek újraegyesítése, amelynek lehetőségét a kasseli disputa idejétől M. a kriptokálvinistákkal és a lutheránus ortodoxiával szemben is igen harcosan védelmezte. 1670-től Loccum apátjaként a szerzetesi életforma feltámasztását szorgalmazta a lutheránus egyház keretei között és fontos egyházi tisztségeket is viselt. M. egyik szorgalmazója volt egy olyan egyetemes zsinat összehívásának is, amely az újraegyesítést lett volna hivatott szolgálni, a felekezetközi viták során pedig olyan kérdésekben igyekezett közvetítő álláspontot kialakítani, mint az átlényegülés tana, a cölibátus vagy a pápai egyházfőség kérdése. M. kora számos, a keresztény egység mellett elkötelezett gondolkodójával állt kapcsolatban: levelező- és vitapartnerei közé tartozott egyeben között ¤ J. B. Bossuet és ¤ G. W. Leibniz is, az egyházpolitikában pedig a hívő közösségnek az államhatalomtól való elválasztását és önállóságát szorgalmazta. Számos dogmatikai és kontroverz-teológiai munkája jelent meg életében, kéziratainak nagyrésze azonban máig is kiadatlan maradt.
Fő művei: C. A. Dolle: Lebensbeschreibung aller Professorum Theologiae zu Rinteln, Hannover: 1752. Irodalom: H. Weidemenn: G. W. Molanus. Abt zu Loccum. Eine Biographie 1-2., Göttingen: 1925.; H. Schlüsser: G. Callixt. Theologe und Kirchenpolitiker, Wiesbaden: 1961.; DictThéolCath. X.; RGG. IV.; LThK. VII. (HP)