Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

MENTZER, Balthasar II. (1614, Giessen – 1679, Darmstadt): német lutheránus teológus, a lutheránus ortodoxia képviselője, a hesseni egyházi élet fontos alakja, ¤ Balthasar I. Mentzer fia. Marburgban, Strassburgban és – ¤ J. Gerhard irányításával – Jénában tanult teológiát. Marburgba visszatérve 1638-tól a fizika, 1640-től a teológia és a filozófia professzoraként működött, néhány évek keresztül pedig Rinteln egyetemén tanított. 1648 után fontos részt vállalt a marburgi egyetemnek a harmincéves háborút követő megújításában. 1652-ben Darmstadt szuperintendánsa lett, aki a következő két évtizedben fontos egyházpolitikai és diplomáciai feladatokat is ellátott. M. teológusként apja és Gerhard törekvéseit folytatva a lutheránus ortodoxia hittani konszenzusának megteremtését tekintette fő feladatának és e cél elérése érdekében készített a tiszta lutheranizmus megőrzésének szándékával kommentárokat az ágostai hitvallás szövegéhez. Ugyanez a szándék irányította akkor is, amikor bekapcsolódott a szinkretizmus-vitába és ¤ G. Calixt nézetei ellenében foglalt állást és ezt a meggyőződését számos német egyetemen tartott előadásai során is népszerűsítette. M. nem csupán a lutheránus ortodoxia iskolás teológiájának volt jelentős alakja, de neves pedagógus is, gyermekei és unokái révén pedig a német lutheranizmus egyik legjelentősebb teológus- és lelkész-dinasztiája származik tőle.

Fő művei: Questiones theologicae ad Augustanam Confessionem XXXII. disputationibus distinctae, Darmstadt: 1668.; Darmbstattische Ehren-Saulen..., Frankfurt/am Main: 1677. Irodalom: H. E. Weber: Der Einfluss der protestantischen Schulphilosophie auf die orthodox-lutheranischen Dogmatik, Tübingen: 1908.; O. Ritschl: Die reformierte Theologie des 16. und des 17. Jahrhunderts in ihrer Entstehung und Entwicklung, Göttingen: 1926.; RGG. IV.


címoldal
index-M