MENIUS, Justus /Jost, Jodocus Mening/(1499, Fulda – 1558, Fulda): német reformátor, a korai lutheránus teológiai viták fontos szereplője. Erfurtban humán stúdiumokat folytatott, 1519-től pedig Wittenbergben ¤ M. Luther és ¤ Ph. Melanchton tanítványa volt. Ezt követően Gotha környékén, 1525-től Erfurtban volt lelkipásztor, a következő években pedig Gothában magántanárként dolgozott. Ezt eisenachi lelkészi évek, majd gothai szuperintendensi tevékenység követte, 1554-ben azonban a majorista vitában elfoglalt álláspontja és az őt ért támadások miatt pozíciója feladására kényszerült. Élete utolsó éveit – élénken kivéve részét a reformátorok közötti elméleti vitákból – Fuldában töltötte. M. a kor szinte valamennyi egyháztörténeti eseményének részese volt: így ott volt az 1529-es Marburgi Dispután, a Wittenbergi Egységformula megalkotásánál, a Hagenaui és Wormsi Disputákon. Az Osiander-vitában ¤ A. Osiander ellen foglalt állást, a majorista vita idején különösen ¤ N. v. Amsdorf és ¤ M. Flacius voltak az ellenfelei, dogmatikai kérdésekben pedig – bár az interimet élesen elutasította – Melanchton híveinek táborához tartozott. M. legjelentősebb munkája a keresztény életvezetés kérdéseit tárgyaló műve volt, de számos, a katolikus felfogással és különféle protestáns törekvésekkel polemizáló írást valamint egy rövid katekizmust is kiadott. A már kortársai által Thüringia reformátorának nevezett M. fordítóként is jelentős munkát végzett: Luther és Melanchton számos latin írását ő ültette át német nyelvre.

Fő művei: Unterricht Fur die so das Hochwirdig Sacrament des Altars entpfahen woellen, Erfurt:1526.; Oeconomia christiana, Gotha: 1529.; Catechismus Justi Menij, Erfurt: 1532.; Sepultura Lutherii, Erfurt: 1538.; Ein Kurtze Ordenliche summa der rechten Waren Lehre, Mühlhausen: 1552.; Von der Bereittung zum seligen Sterben, Leipzig: 1556. Irodalom: G. L. Schmidt: J. M., der Reformator Thüringens 1-2., Jena: 1867.; RGG. IV.; LThK. VII. (HP)