MÉNÉGOZ, Louis Eugéne (1838, Algolsheim – 1920, Paris): elzászi francia lutheránus teológus, a 19. század végén kibontakozó, a katolikus modernizmussal szoros szellemi kapcsolatban álló teológiai fideizmus meghatározó alakja. Teológiai tanulmányait Strasbourg egyetemén végezte, ezt követően pedig lelkészi állást és teológiai tanárságot vállalt. 1877-ben a párizsi egyetem evangélikus teológiai fakultásán lett az újszövetségi egzegézis tanára és ezt a munkáját 1909-es nyugdíjba vonulásáig betöltötte. Ebben a minőségében viselte a fakultás dékáni tisztét is és szerepet vállalt a francia tudományos közélet különféle fórumain. Dogmatikai, biblikus és gyakorlati teológiai írásaiban ¤ M. A. Sabatier felfogásához hasonlóan a keresztény hitnek a vallásos érzés irracionalitásából és természetfelettiségéből való eredését tanította és élesen elutasította a korabeli spekulatív és történeti dogmatika, a bibliai racionalizmus és dogmatizmus elgondolásait és általában is kérdésesnek tekintette a dogmatikai tételek fogalmi vagy histórikus megalapozhatóságát. Ebben a szellemben kidolgozott újszövetségi elemzései a modernista válság idején viták kereszttüzébe kerültek és különösen a katolikus neoskolasztika képviselői részéről kaptak negatív értékelést. Legjelentősebb művében M. az újszövetségi csoda-elbeszélések értelmezésére vállalkozott és elvetve a természetfeletti történések racionális vagy éppen történeti vizsgálhatóságának gondolatát, ezeket az elbeszéléseket a szubjektív hitélmény belső, személyes tanúságtételének, a vallásos érzület kifejezési formájának tekintette.

Fő művei: Reflexions sur l'Évangile du salut, Paris: 1879.; L'autorité du Dieu, Paris: 1892.; La notion biblique du miracle, Paris: 1894.; Étude sur la dogme de la Trinité, Paris: 1898.; Publications diverses sur le fideisme 1-5., Paris: 1900-1922.; La justification d'aprés St. Paul et St. Jacques, Paris: 1901. Le Salut par la foi indépendamment des croyances, Paris: 1913. Irodalom: W. Lüttge: Religion und Dogma, Tübingen: 1913.; RGG. IV. (HP)