MEISNER, Balthasar (1587, Dresden – 1626, Wittenberg): német lutheránus teológus, a belső felekezeti viták korszakában a lutheránus ortodoxia képviselője. Teológiai tanulmányait Wittenberg, Giessen, Strassburg és Tübingen egyetemén végezte, 1611-ben pedig az etika professzora lett Wittenbergben. A kibontakozó protestáns iskolafilozófia szelleméhez vonzódó M. ezt követően látott hozzá egy olyan, a katolikus, a kálvinista és a lutheránus hitelveket logikai-fogalmi rendben elemző és összehasonlító rendszernek a kidolgozásához, amelynek célja nem pusztán a lutheránus ortodoxia elveinek alátámasztása, hanem a lelkipásztori gyakorlat számára való használhatóvá tétele volt. Bölcseleti és dogmatikai rendszerében ő tekintette elsőként önálló diszciplinának az antropológiát, amelyet a krisztológiához rendelt hozzá, tételei levezetéséhez pedig a klasszikus logika szillogisztikus következtetéseit alkalmazta. A lutheránus kegyesség értelmezése körül kibontakozó vitában M. a misztikus élmény morális megalapozhatóságának gondolatát képviselte, a krisztológiai kérdések tekintetében pedig egyik fő szereplője volt a Tübingen és Giessen között kibontakozó diskurzusoknak. A radikális és soziniánus spiritualizmus ellen határozottan fellépő M. a lutheránus ortodoxiának azt a pietizmus előtti vonulatát képviselte, amely a hívők és az egyház életében is kitüntetett jelentőséget tulajdonított a kegyesség és a jámborság mindennapi gyakorlatának.

Fő művei: Disputatio de natura Mataphysicae, Wittenberg: 1606.; Philosophia sobria, Giessen: 1611.; Dissertatio de summo bono, Wittenberg: 1614.; Anthropologias Sacrae, Mömpelgard: 1618.; Rede über den Christen, Wittenberg: 1622.; Christologias sacrae disputationes, Wittenberg: 1624.; Disputatio de Calvinismo fugiendo, Leipzig: 1693. Irodalom: E. Weber: Der Einfluss der protestantischen Schulphilosophie auf die orthodox-lutherische Dogmatik, Leipzig: 1908.; O. Ritschl: Dogmengeschichte des Protestantismus IV., Leipzig: 1927.; RGG. IV. (HP)