MARITAIN, Jacques (1882, Paris – 1973, Toulouse): francia katolikus filozófus és laikus teológus, hazájában, majd sok éven át az USA-ban egyetemi tanár, publicista, diplomata és közéleti személyiség, az ortodox neotomizmus vezető képviselője. Eredetileg ¤ H. Bergson tanítványa volt, 1906-os megtérése és katolizálása után viszont a francia katolikus szellemi és tudományos élet vezető alakjává lett. A századelő modernizmus-vitájában a hivatalos egyházi álláspont mellett foglalt állást és élénken vitatta a modernisták egyes nézeteit, a kortárs filozófiák szubjektivizmusát és pszichologizmusát pedig ¤ Aquinói Szent Tamás szellemében utasította el. Az 1930-as évekre az újító szellemű, baloldali katolicizmus szószólójává vált és egyike volt a neotomizmus belső megújulását szorgalmazó gondolkodóknak. Az 1950-es években a konzervatív katolicizmus szellemi vezéregyéniségévé kiáltották ki, élete utolsó – egy toulousei szerzetesi közösségben töltött – éveiben pedig a II. Vatikáni Zsinat bírálói és ¤ Teilhard de Chardin filozófiájának ellenfelei közé tartozott. M. szembefordulva fiatal évei bergsonizmusával ontológiájában és ismeretelméletében szigorú neotomista felfogást vallott: realista felfogást hirdetett és a klasszikus arisztoteliánus léthierarchia szellemében gondolkodott. Ebben a tárgyban különösen jelentősek a szellem magasabbrendűségéről, a tudás természetéről, a megismerés intellektuális lépcsőfokairól kidolgozott elgondolása. metafizikai nézeteit szervesen egészítették ki történeti tanulmányai, amelyek közül a Bergson rendszerét és Aquinói Szent Tamás bölcseletét vizsgáló írások a legfontosabbak. M. igazi világhírét és népszerűségét az 1930-as évektől írt társadalom- és történetfilozófiai munkáinak köszönhette, mindenekelőtt 1936-ban publikált humanizmus-koncepciójának. Ennek központi kategóriája a teljes humanizmus (humanisme integral) fogalma: olyan ember- és társadalomkép, amelynek középpontjában Isten és a feléje forduló, a teljes valóságot megélni akaró ember áll. M. teocentrikus humanizmusa a két háború közötti kapitalizmus erős kritikája, egyben azonban a marxista szocializmusnak, mint egyoldalú, totalitárius humanizmusnak a bírálata is. A keresztény társadalom M. által ajánlott ideális berendezkedése a hivatásrendi modell volt, amely valójában nem más, mint a középkori korporatív társadalmi rend, a modern keresztény baloldaliság és a társadalmi békére összpontosító modern katolikus társadalomteológia kompromisszuma. Javasolt rendszerében M. igen nagy jelentőséget tulajdonított a szabad és felelős embeszi személynek: ebben az értelemben munkája a katolikus perszonalizmus előzményének tekinthető. Az 1940-es években M. az amerikai demokráciát idealizáló, már-már liberalizmusba hajló művekkel lépett a nyilvánosság elé, ám ez a szellemi kaland kitérőnek bizonyult szellemi fejlődésében. Késői írásaiban konzervatív, érték- és hagyományőrző véleményt képviselt: szembefordult a katolikus megújulás parttalan kísérleteivel. Úgy vélte, hogy a II. Vatikáni Zsinat révén az egyház behódolt a modern világ és annak zűrzavaros eszméi előtt; elfordult a tomista bölcselet biztos intellektuális értékeitől és olyan sekélyes szellemi divatoknak hódol, mint a teilhardizmus, amely a szekularizmus rejtett formája. A magát irónikusan "garonnei parasztnak" nevező öreg M. nézetei körül komoly vita támadt; hívei és ellenfelei azóta is vitában állnak, gondolatainak új reneszánsza azonban az utóbbi két évtizedben kibontakozóban van.

Fő művei: La philosophie bergsonienne, Riviére, Paris: 1914.; Élements de Philosophie 1-2., Téqui, Paris: 1922.; Antimoderne, Revue des Jeunes, Paris: 1922.? Primauté de Spirituel, Plon, Paris: 1927.; Le Docteur Angelique, Desclé de Bouwer, Paris: 1929.; Les Degrés du Savoir, Desclé de Bouwer, Paris: 1932.; Humanisme integral, Desclé de Bouwer, Paris: 1936.; La Philosophie Morale, Payot, Paris: 1960.; Le Paysan de la Garonne, Aubier, Paris: 1966. Magyarul: A filozófia alapelemei, Szent István Társulat, Budapest: 1986.; Az igazi humanizmus, Szent István Tásrulat, Budapest: 1996.; A garonne-i paraszt, Szent István Társulat - Kairosz, Budapest: 1999. Irodalom: Ch. Ph. Bd. 3. (HP)