MARET, Henri Louis Charles (1805, Meyrueis – 1884, Paris): francia katolikus teológus és egyházpolitikus, a 19. századi francia katolicizmus szellemi konszolidációjának és belső reformtörekvéseinek jelentős alakja, egyházmegyés pap. A párizsi Saint-Sulpice szemináriumában tanult teológiát és ekkor került közeli kapcsolatba ¤ F. de Lamennais reformmozgalmával, akinek liberális állam- és egyházszemléletében is osztozott. 1830-tól a L'Avenir munkatársa volt, Lamennais-val fennálló barátsága pedig annak kiközösítése és kettejük szellemi eltávolodása után is megmaradt. M. 1841-ben lett a párizsi egyetem teológiai fakultásának professzora, azzal a szándékkal, hogy ott német mintára megújítja és valódi tudománnyá teszi a teológiát. 1848-ban ¤ F. Ozanam és ¤ H. Lacordaire társaságában megalapította a L'Ere nouvelle című, republikánus szellemű katolikus közéleti folyóiratot, 1851-től pedig haláláig a Sorbonne teológiai professzoraként, 1853-tól a teológiai kar dékánjaként a korszerű katolikus oktatás megteremtésén fáradozott. 1860-ban a császár Vannes püspökévé nevezte ki, Róma azonban csak címzetes főpásztori kinevezését hagyta jóvá. Az I. Vatikáni Zsinat előtti irodalmi vitában és magán a zsinaton M. a pápai tévedhetetlenség dogmatizálásának ellenzői közé tartozott, de utólag alávetette magát a döntésnek. Élete utolsó évtizedében M. a francia állam és az egyház közötti viszony konszolidációja érdekében tevékenykedett és azt szorgalmazta, hogy a teológiai fakultás harmónikusan illeszkedjen az immár állami egyetem kötelékébe. 1897-ben érdemei elismeréseképpen XIII. Leó pápa Lepanto címzetes érsekévé nevezte ki. Korai műveiben M. a liberális reformkatolicizmus és a mérsékelt ontologizmus szellemében tárgyalta a dogmatika kérdéseit és sokat foglalkozott az egyház és a hívő ember belső szabadságának kérdésével, társadalmi-közéleti témák tekintetében pedig a szociális igazságtalanságok orvoslása és az egyháznak a szegények melletti elköteleződése érdekében emelt szót. Az 1860-as évek tévedhetetlenségi vitájában a hagyomány és az értelem alapján utasította el az infallibilitás gondolatát, késői műveiben pedig az állam és az egyház, a hit és az értelem egyeztetésén fáradozott.

Fő művei: Essai sur le pantheisme, Paris: 1840.; Théodicée chretienne, Paris: 1842.; Philosophie et religion 1-2., Paris: 1856.; Du Concile général et de la paix religieuse 1-2., Paris: 1884. Irodalom: G Bazin: Vie de Mgr. Maret 1-4., Paris: 1891.; DictThéolCath, IX. (HP)