MANSI, Giovanni Domenico (1692, Lucca – 1769, Lucca): olasz katolikus teológus és egyháztörténész, az Isten Anyjának Reguláris Klerikusai (OMD) szerzetesi közösség tagja, az itáliai barokk egyháztörténetírás jelentős alakja. Nápoly egyetemén tanult teológiát, történelmet és egyházjogot, ezt követően pedig szülővárosa érsekének hivatalos teológusaként tevékenykedett. Franciaországban és Németországban tett tanulmányutak és könyvtári kutatások után egyház- és liturgiatörténeti akadémiát alapított Luccában, amelynek védnöksége alatt az elkövetkező évtizedekben számos egyháztörténeti forrásgyűjteményt adott közre és sorra jelentette meg új, általa gondozott kiadásban az újkori katolikus egyháztörténeti irodalom fontos műveit. Így elkészítette ¤ C. Baronius egyháztörténeti szintézisének új, magyarázatos kiadását, ismételten megjelentette ¤ A. Natalis és ¤ L. de Thomassin kézikönyveit és ¤ A. Calmet biblikus munkáit. Saját művei közül a püspökök egyházkormányzati és büntető hatalmát tárgyaló írása miatt az Index-Kongregáció kifogásokat emelt, monumentális, később más szerzők által egészen az I. Vatikáni Zsinatig kiegészített zsinattörténeti szintézise és forrásgyűjteménye viszont, amely 1440-ig tárgyalja az eseményeket, évszázadokon át alapvető forrásnak és kézikönyvnek számított. Élete alkonyán, 1764-ben a kisebb morális értekezéseket és egyházjogi munkákat is közreadó M. tudományos munkája elismeréseképpen Lucca érseki székére nyert kinevezést.

Fő művei: De Casibus et Excommunicationibus episcopis reservatis, Lucca: 1724.; Sanctorum conciliorum et decretorum collectio nova 1-6., Lucca: 1748-52.; Orationes politicae et ecclesiasticae, Livorno: 1752.; Sacrorum conciliorum nova et amplissima collectio 1-31., Firenze - Venezia: 1759-98.; Epitome doctrinae moralis ex operibus Benedicto XIV. depromptae, Venezia: 1770. Irodalom: DictThéolCath. II.; LThK. VI. (HP)