Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

MALVENDA, Pedro de (1504, Aranjuez – 1558, Roma): spanyol katolikus teológus, dominikánus szerzetes. Életéről nagyon keveset tudunk, annyi azonban bizonyos, hogy Párizs egyetemén tanult és néhány éven át ugyanott tanított is. 1540-ben került V. Károly udvarába, ahol udvari káplán és prédikátor lett. A császár kívánságára vett részt a wormsi és a regensburgi katolikus – protestáns hitvitákon, tanácsadóként pedig arra igyekezett rávenni az uralkodót, hogy az erazmiánusok konfesszionális közönbösségével és kompromisszumos hajlandóságával szemben határozottan álljon ki a katolikus álláspont védelmében. M. alighanem részese volt VI. Károly és a vezető német lutheránus fejedelem, Hesseni Fülöp 1547-es sikertelen egyezkedésének és tagja lehetett annak a konzervatív teológuscsoportnak is, amely Reformatio in doctrina címen bizalmas tervezetet dolgozott ki a hitujjítók elítélésének szándékával az 1547-es augsburgi birodalmi gyűlés számára. Ez a ¤ M. Bucer által élesen bírált tervezet képezte az alapját annak a Formula reformationis című dokumentumnak is, amely a katolikus birodalmi városok számára fogalmazott meg ajánlásokat a reformáció terjedésének megakadályozása szándékával. M. elsősorban a szentségtan, a hit és a kegyelem viszonya és az egyházszervezet reformja tekintetében állt szemben a reformáció eszméivel, a kialakult vallási állapotokért pedig elsősorban az egyházi reformok elmaradását és a humanisták közönbösségét kárhoztatta. 1551-52-ben teológiai szakértőként résztvevője volt a Tridenti Zsinatnak, további sorsáról azonban szinte semmit sem tudunk.

Fő művei: Propositiones P. M. Propositai in Colloquio Ratisponensis Anno 1546., Regensburg: 1546.; His Oppositae Propositiones uerae disputatae Vitebergae..., Wittenberg: 1546. Irodalom: H. Jedin: Das Konzil von Trient, Roma: 1948.; C. Guitérrez: Espanoles en Trento, Valladolid: 1951. (HP)


címoldal
index-M