MAISTRE, Joseph Marie comte de (1753, Chambery – 1821, Torino): szavojai francia író, gondolkodó, politikus és diplomata, éveken át a Szárd Királyság oroszországi nagykövete, laikus katolikus filozófus, az ultramontanizmusnak nevezett konzervatív katolikus történetteológia és politikai filozófia képviselője, a francia forradalom ádáz ellenfele. Első fontosabb, svájci emigrációban írt munkája, a Considerations sur le France (1796) az ellenforradalmi szellemű francia politikai irodalom alapműve, amelyben a forradalmat, különösen pedig a jakobínus diktatúrát Isten a 18. századi ateizmust-materializmust megtorló büntetésének tekintette. Későbbi műveinek is visszatérő témája volt a Gondviselés történelmi szerepének tisztázása, az uralkodók Istentől kapott hatalmának sérthetetlensége és a forradalomnak, mint önmagát is pusztulásba döntő rossznak a bemutatása. Ultramontanista felfogásának legjelentősebb kifejtése A pápáról című történet-teológiai műve volt. Ennek fő tézise a pápai tévedhetetlenség politikai és teológiai állítása, a pápák nemzetek feletti evilági hatalmának állítása volt. Véleménye szerint a pápa minden politikai és társadalmi szuverenitás forrása, tehát szükségképpen tévedhetetlen; az ő zsinatok által sem korlátozható személyes tekintélye és nemzetek feletti uralma lehet minden politikai hatalom forrása. M. szerint mindez abból adódik, hogy az eredendő bűn miatt az emberi közösség csak egy abszolut hatalomnak alávetve képes szuverenitását és szabadságát birtokolni. A forradalom, a világ rendjének megváltoztatása közvetlen lázadás a Gondviselés akarata ellen, amely a társadalom két legfontosabb pillérét, a hagyományt és a tekintélyt kérdőjelezi meg. M. a pápai főség alatt megvalósuló keresztény egységről és a felekezeti szakadások megszüntetéséről megfogalmazott koncepciója, a tradicionális társadalomról és a monarchikus államformáról vallott felfogása a 19. század szélsőséges klerikális konzervativizmusának vezéreszméjévé vált, maga Róma azonban óvatosan el is határolódott M. ókonzervatív radikalizmusától.
Fő művei: Considerations sur la France, Genf, 1796.; Soirées de Saint-Petersbourg, Paris, 1821.; Du Pape, Paris, 1819.; De l'église gallicane dans son rapport avec le Souverain Pontife, Paris, 1821.; Oeuvres completes 1-14., Lyon, 1884-87. Magyarul: A Pápáról (A pesti növendékpapság magyar egyházirodalmi iskolája fordítása) Kocsi Sándor, Pest: 1867. Irodalom: Ch. Ph. Bd. 1.; Ludassy Mária: A trón, az oltár és az emberi jogok, Magvető, Budapest: 1984. (HP)