MACEDO, Francisco (1596, Coimbra – 1681, Padova): portugál katolikus teológus, jezsuita, 1638-tól pedig ferences szerzetes, a barokk hitvédő teológia képviselője. Otthoni teológiatanári működés után VII. Sándor pápa hívására ment Rómába, ahol a Propaganda fide kollégiumában teológiát, a Sapienzán egyháztörténelmet tanított és konzultora volt a pápai inkvizíciónak. 1667-től Velencében hitviták sorozatán vett részt, ahol biblikus, történeti, jogi és irodalmi témákban is igen harcosan, a Szent Márk ordító oroszlánja melléknevet is kiérdemelve küzdött a hitújítás és a kibontakozó racionalizmus eszméi ellen, élete utolsó éveiben pedig Padova egyetemén volt a morálfilozófia probabiliorista szellemben oktató tanára, közéleti megnyilatkozásaiban a Velencei Köztársaság függetlenségének elszánt védelmezője. M. dogmatikai és kontroverz-teológiai munkáiban különösen sokat foglalkozott az anglikán felfogással és a janzenizmussal, ¤Szent Ágoston és ¤ Aquinói Szent Tamás nézeteinek értelmezésével és ¤ Duns Scotus szellemi hagyatékának bírálatával. Más műveinek fő témái között a pápai egyházfőségről szóló történeti és polemikus írásokat, egyház- és teológiatörténeti műveket találunk, dogmatikai és morális traktátusainak tanúbizonysága szerint pedig nézetei leginkább a barokk tomista (dominikánus) iskola felfogásához álltak közel. Egyháztörténeti kérdésekben életművének fő bírálója ¤ J. Mabillon volt, hitvédelmi írásai zömét pedig ¤ J. T. de Rocaberti kiadásai tették igazán népszerűvé.

Fő művei: Scrutinum divi Augustini, Paris: 1648.; De clavibus Petri, Roma: 1660. Controversiae selectae contra haereticos, Roma: 1663.; Collationes doctrinae S. Thomae et Scoti 1-3., Padova: 1671-80. (HP)