LUTHER, Martin (1483, Eisleben – 1546, Eisleben): német reformátor, teológus, eredetileg ágostonrendi szerzetes, a hitújítás mozgalmának elindítóje és legtekintélyesebb vezetője. Erfurt egyetemén a nominalizmus, ¤ W. Ockham és ¤ G. Biel szellemében tanult teológiát, 1509-től pedig Wittenberg egyetemén bölcseletet és teológiát, elsősorban bibliai tárgyakat tanított. A korszak vallási, egyházi reformokat sürgető szellemiségének engedelmeskedve és a búcsúcédulákkal kapcsolatos visszaélésekre reagálva, közben hitében mély válságot is átélve L. 1517 őszén jutott el híres 95 tételének megfogalmazásához, amelyek közzététele valójában a reformáció korának kezdetét jelenti. A következő esztendőtől – a csak Isten kegyelméből, az Írás alapján és a hit által (sola gratia, sola Scriptura, sola fide) való megigazulás gondolatának megfogalmazásával – teremtette meg saját önálló teológiáját, amely azonnal hitviták kereszttüzébe került. Az egyház reformjáról és a hit értelmezéséről vallott nézeteit 1518-ban Augsburgban ¤ T. Cajetan de Vio, 1519-ben Lipcsében ¤ J. Eck ellenében védelmezte, amikor pedig 1520-ban az Exsurge Domine pápai bulla kiközösítette, végleg szakított a katolikus egyházzal. Amikor V. Károly császár az 1521-es wormsi birodalmi gyűlésen L. és a reformerek ellen fordult, a szász választófejedelem védelme alatt Wartburg várába menekült. Itt készítette el híres német nyelvű bibliafordítását, amely a modern német irodalmi nyelv megalkotásának is fontos eszköze volt és innen irányította a reformok jegyében szerveződő új közösségek életét, miközben teológiai munkájában egyre inkább egykori tanítványa, ¤ Ph. Melanchton segítségére támaszkodott. 1522-ben visszatért Wittenbergbe, ahol a következő években az új egyházi közösségek megszervezésének kérdései, a reformátorok közötti belső viták, saját dogmatikai nézeteinek tisztázása kötötte le a figyelmét. Ezek az évek hozták meg a hitújítás gyakorlati keresztülvitelének lépéseit is: L. csakúgy, mint számos követője szerzetesként laicizált, szakított a hagyományos papi áletformával, megnősült, közben pedig az egyházi életben pedig a miseliturgiát az úrvacsoraosztás és a szentírási alapú, zsoltárénekléssel kísért prédikáció egyszerű szertartása váltotta fel. A megigazulás és különösen az úrvacsora-tan kérdésében keveredett ekkor éles vitába a kibontakozó reformáció ¤ H. Zwingli és mások által képviselt svájci ágával és ezt a nézeteltérést csak átmenetileg sikerült elsimítania a reformáció egységét szorgalmazó marburgi párbeszédnek. Közben L. élesen elítélte a reformáció anabaptista és spirituális szélsőségeit és a német parasztlázadásokat, közben pedig kiállt a fejedelmi hatalom és a Rómától független új egyház szövetsége mellett. Korábbi munkatársai közül 1525-től ¤ Karlstad, ¤ J. Oekolampad és ¤ A. Osiander is szembefordult vele, nem ítélve eléggé radikálisnak dogmatikai és egyházszervezeti újításait, ám a reformáció mozgalmán belüli megkérdőjelezhetetlen tekintélye élete végéig csorbítatlan maradt. Az 1530-as augsburgi birodalmi gyűlés számára írásai és útmutatása alapján Melanchton fogalmazta meg a híres Ágostai hitvallást, amely a lutheri reformáció elveinek mértékadó foglalata. Élete utolsó évtizedében L. tovább dolgozott dogmatikai nézetei tisztázásán és bibliafordításának javításán, közben azonban számos vitairatban mondott véleményt aktuális kérdésekről, igen kiterjedt levelezést folytatott, híres asztali beszélgetéseiben (Tischreden) pedig bensőséges, személyes hangon vallott hitéről, belső vívódásairól. 1520 körüli, a reformáció mozgalmát megalapozó írásaiban L. elsősorban a hierarchikus és anyagias, elvilágiasodott egyházat, a pápai hatalmat utasította el és a hívők egyetemes papsága, a Szentírás egyedüli útmutatása szellemében igyekezett megfogalmazni Isten és a hívő egyén közvetítőket nem igénylő, személyes kapcsolatának eszméjét. Értelmezése szerint a keresztény ember hitének alapja és forrása Isten üdvözítő, az embereknek a bűn által megromlott természetük ellenére is megigazulást szerző akarata. L. nézete szerint az ember számára lehetetlen Isten értelmi megismerése, a skolasztikus értelemben vett teológiai spekuláció, amelynek helyét a bibliai üzenet megismerése és Jézus üdvszerző szenvedésének, a kereszt teológiájának befogadása veszi át. Az ember esendőségéből kiinduló lutheri felfogás tagadja, hogy az emberi jócselekedetet eszközei lehetnének az üdvösség elérésének és általában vitatja azt is, hogy – Istennel szemben – az ember rendelkezne az akarat szabadságával; a jó és jámbor élet nézete szerint Isten megigazító akaratának ajándéka és nem oka, amelyet Krisztus mindenütt jelenvalósága (ubiquitas) közöl számunkra. Ezekből a dogmatikai meggondolásokból következően L. szentségtanában csak két szentség, a keresztség és az úrvacsora kegyelemközvetítő valóságát fogadja el, az úrvacsora értelmezésében viszont kitart Krisztusnak a kenyérben és a borban való – bár csak pillanatnyi – valóságos jelenléte mellett. Értelmezésében az egyház az isteni Ige által ébresztett hit jelenlétének helye, valójában láthatatlan közösség, amelyhez képest azok a látható szervezetek és intézmények, amelyeket a hívők megteremtenek a világban, csak esendő segédeszközök az Ige eredményes szolgálata érdekében.

Fő művei: An den christlichen Adel deutscher Nation, Wittenberg: 1520.; Von der Freiheit eines Christenmenschen, Wittenberg: 1520.; De captivitate Babylonica ecclesiae, Wittenberg: 1520.; Deutsche Messe und Ordnung des Gottesdiensts, Wittenberg: 1525.; Catechismus minor, Wittenberg: 1529.; Artikel der evangelischen Lehre, Wittenberg: 1537.; Tischreden, Wittenberg: 1566.; Martin Luthers Werke (Weimarer Ausgabe), Weimar: 1883-. Magyarul: Luther Márton művei 1-12., Luther Társaság, Pozsony: 1904-1916.; Irodalom: Th. Harnack: Luthers Theologie 1-2., Leipzig: 1862.; H. S. Denifle: Luther und Luthertum in der ersten Entwicklung quellenmassig dargestellt 1-3., Mainz: 1899-1901.; H. Grisar: Luther, Freiburg: 1911.; P. Althaus: Die Theologie Martin Luthers, Gütersloh: 1963.; R. Friedenthal: Luther élete és kora, Gondolat: 1973.; E. H. Erikson: A fiatal Luther és más írások, Gondolat, Budapest: 1991.; G. Ebeling: Luther. Bevezetés a reformátor gondolkodásába, MLSZ., Budapest: 1997.; T. Lane: A keresztyén gondolkodás rövid története, Harmat - Kálvin, Budapest: 2001.; BBKL. V.; Görföl - Kránitz. (HP)