Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

LUPUS, Christian /de Wulf/ (1611, Ypern – 1681, Löwen): németalföldi katolikus teológus, a barokk korszak jelentős patrológusa és egyháztörténésze, ágostonos remeterendi szerzetes. Gent egyetemén bölcseletet, Löwenben teológiát tanult, 1640-től pedig az utóbbi egyetemen teológiatanári kinevezést nyert. Tanártársai egy részével rövidesen belekeveredett a ¤ C. Jansen nézetei körül kibontakozó vitába és távozni kényszerült állásából. Néhány éven keresztül Ypern és Douai kolostoraiban egyháztörténeti kutatásain dolgozott; ezt a munkát 1655-től Rómában folytatta, ahol a janzenista nézetektől világosan elhatárolódva a Szentszék és a löweni egyetem megbékélésén fáradozott. 1662-ben már elismert egyháztörténészként tért vissza Löwenbe, ahol ezt követően vezető egyetemi tisztségeket viselt és a rendi kormányzatban is szerephez jutott. L. jelentős szerepet kapott a morálteológia laxista és rigorista irányzatai közötti vitákban is; vezetője volt 1677-ben annak a löweni küdöttségnek, amely a konzervatív tomisták által szélsőségesnek ítélt laxista nézetek elítélését követelte a pápai udvarban. Az egyetem követeléseinek részleges teljesülésével L. 1679-ben komoly személyes sikert ért el és még bíborosi kinevezése is szóba került. A dogmatikai és morálteológiai vitákban játszott szerepe és fiatal évei óvatos janzenista szimpátiái ellenére L. szakmai ismertségét elsősorban azoknak a konzervatív sőt ultramontán szemléletű egyháztörténeti munkáinak köszönhette, amelyekben a régi zsinatok históriáját és a pápa tanító és egyházfői hatalmának alakulását vizsgálta.

Fő művei: Synodorum generalium ac provincialium decreta et canones scholiis, notis ac historica actorum dissertatione illustrati 1-5., Löwen-Bruxelles: 1665-73.; Divinum S. Petri...circa omnium...fidelium ad Romanam eius cathedram appellationes, adversum profanas hodie vocum novitates assertum privilegium, Mainz: 1681.; Opera collecta 1-12., Venezia: 1724-27. Irodalom: J. Sabatini: Vita Ch. L., Löwen: 1682.; DictThéolCath. XV.; LThK. VI. (HP)


címoldal
index-L