Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

LUCKMANN, Thomas (1927, Jesenice – ): szlovéniai születésű német szociológus, vallásszociológus, a tudásszociológiai iskola második nemzedékének képviselője. Innsbruck, Bécs egyetemén és a new yorki New School of Social Research keretében tanult szociológiát, az 50-es évek derekától pedig New York, Frankfurt, Bécs, Freiburg és Konstanz egyetemein tanított a szociológia professzoraként. L. pályája kezdetén közeli munkatársa, ¤ P. L. Berger társaságában nagyszabású, a korábbi tudásszociológia szintézisét jelentő elméletet dolgozott ki az emberi valóság természetéről, amelyben a társadalmi elfogadottságot tekintik a realitás legalapvetőbb és legátfogóbb kritériumának és a társadalmak változásának dinamikáját is ebben, a valóság elemei változó közösségi elfogadottságában és legitimációjában találják meg. Vallásértelmezésében L. gyakorlatilag a vallási valóságot a társadalmi élettel azonosítja, a szekularizáció folyamatát pedig nem a vallás, hanem a vallási intézmények válságaként, változásaként értelmezi. Értelmezésében a vallás olyan kitüntetett szimbolikus univerzum, amely a hétköznapi élet és egy azt meghaladó transzcendens valóság harmóniájának megteremtésére szolgál. Amikor az ember, a társadalom kísérletet tesz a pusztán biológiai létvalóság meghaladására, mindig és szükségképpen inherens módon vallásos. L. értelmezése szerint a modern, szekularizált társadalmaknak nincs szükségük átfogó és legitimáló értékrendszerekre, amelyek a hagyományos, intézményes vallásosságban öltöttek testet; az emberből kiölhetetlen vallási igény így új formában személyes, privát vallásként, individuális legitimációként él tovább. A mai nyugati társadalmak világát értelmezik L. azon írásai is, amelyek a nyelv szociológiai elemzésére vagy a modernitásból és az értékpluralizmusból fakadó válságjelenségeknek a feltárására tesznek kísérletet.

Fő művei: The Social Construction of Reality (with P. L. Berger), New York: 1966.; The Invisible Religion. A Treatise in the Sociology of Knowledge, New York: 1967.; The Sociology of Language, New York: 1974.; Phenomenology and Sociology, New York: 1978.; Life-World and Social Realities, New York: 1983.; Modernity, Pluralism and the Crisis of Meaning (with P. L. Berger), New York: 1995. Magyarul: A valóság társadalmi felépítése (P. L. Bergerrel közösen), Budapest: 1998. Irodalom: M. B. Hamilton: Vallás, ember, társadalom, Budapest: 1998. (HP)


címoldal
index-L