LÜCKE, Gottfried Christian Frederich (1791, Engel bei Magdeburg – 1855, Göttingen): német lutheránus teológus, biblikus, a 19. századi közvetítésteológia képviselője. Magdeburg és Halle egyetemén tanult teológiát, rövid tübingeni tarársegédi működés után pedig Berlinben habilitált, ahol ¤ M. L. De Wette, ¤ Fr. E. D. Schleiermacher és ¤ A. Neander köréhez tartozott. 1816-tól Bonn, 1827-től Göttingen egyetemén egzegézist, egyháztörténetet, dogmatikát és etikát tanított, bár professzori ténykedését gyenge egészségi állapota komolyan hátráltatta. L. egész életművére az ortodox lutheranizmus és a baloldali, radikális hégeliánus teológia közötti kompromisszumok keresése nyota rá a bélyegét, de nem tudott szakítani gyermekkori pietista neveltetésének hatásával sem. Élete java részében újszövetségi egzegézissel foglalkozott és a szinoptikusok kutatásában divatos racionalista radikalizmust a János-evangélium jelentőségének felnagyításával igyekezett ellensúlyozni. Sokat foglalkozott az újszövetségi kutatás módszertanával is; hermeneutikai munkái zömében Schleiermacher dogmatikai és vallásbölcseleti nézeteihez igazodott. Biblikus kutatásai mellett L. részese volt a korszak uniós törekvéseinek, a protestáns egység megteremtésére irányuló vitáinak, amelyek menetében a Neander-kör és Schleiermacher nézeteihez közeli véleményt képviselt, a hit és a tudás viszonyát, a tudomány és az egyház kapcsolatát érintő kérdésekben pedig a korabeli racionális teológia nézeteihez állt meglehetősen közel.
Fő művei: Commentatio de ecclesia Christianorum apostolica, Göttingen: 1813.; Ueber den neutestamentlichen Kanon des Eusebius von Caesareia, Berlin: 1816.; Grundriss der neutestamentlichen Hermeneutik und ihrer Geschichte, Göttingen: 1817.; Commentar über die Schriften des Evangelisten Johannes 1-4., Bonn: 1820.; Über den richtigen Begriff und Gebrauch der exegetischen Tradition, Berlin: 1822.; Versuch einer vollstandigen Einleitung in die Offenbarung Johannis und die gesamte apokalyptische Literatur, Bonn: 1832. Irodalom: F. Sander: D. Fr. Lücke, Hannover: 1891.; J. Wach: Das Verstehen. Grundzüge einer Geschichte der hermeneutischen Theorie im 19. Jhd. 1-2., Tübingen: 1929.; RGG. IV. (HP)