Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

LUBLINSKI, Samuel (1868, Johannisburg – 1910, Weimar): német zsidó író, szabadgondolkodó, irodalom és vallástörténész, esztéta. Berlin egyetemén német irodalmat és filozófiát tanult, néhány éves itáliai tartózkodást követően pedig független íróként és publicistaként Berlinben, Drezdában és Weimarban élt. Antik, német mitológiai és történelmi tragédiáiban a neoklasszicizmus követője volt, irodalomkritikusként pedig naturalizmus és az impresszionizmus ellenfelének számított. Az irodalmi alkotás társadalmi beágyazottságát elemző nagy munkája révén ő tekinthető a német irodalomszociológia megteremtőjének, számos tanulmányának pedig a zsidó identitás és az asszimiláció, a zsidó múlt és jelen viszonya volt a témája. Vallástörténeti tárgyú, a kereszténység kialakulását elemző írásaiban L. a Jézus történetiségét és a korai keresztény hagyomány hitelességét tagadó újabb mitológiai iskola nevében lépett fel. Véleménye szerint a kereszténység keletkezéséhez elegendő magyarázattal szolgálnak a késői hellenizmus szellemi áramlatai és történései, nincs szükség tehát egy olyan valóságos Jézus-történet feltételezésére, amely valójában mítosz, históriai eszközökkel pedig nem bizonyítható. Ilyen körülmények között a vallástörténész feladata kimerül a mitizált Messiás alakjának rekonstrukciójában és annak a folyamatnak a feltárásában, amelyben Péter és Pál, az apostoli kor nemzedéke megalkotta és az óegyház hitének alapjává tette a hellenisztikus, zsidó és gnósztikus elemeket örvöző Krisztus-portrét.

Fő művei: Literatur und Gesellschaft 1-4., Berlin: 1899-1904.; Charles Darwin. Eine Apologie und eine Kritik, Leipzig: 1905.; Friedrich Schiller, Berlin: 1908.; Der Ausgang der Moderne. Ein Buch der Opposition, Dresden: 1909.; Der Urchristliche Erdkreis und sein Mythos 1-2. Die Entstehung des Christentums aus der antiken Kultur. Das werdende Dogma vom Leben Jesu, Jena: 1910.; Nachgelassenne Schriften, München: 1914. Irodalom: A. Drews: Die Christusmythe, Jena: 1924.; G. Brandes: Die Jesus-Sage, Jena: 1925. (HP)


címoldal
index-L