Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

LUBBOCK, John (1834, London – 1913, London): angol üzletember, politikus, író, régész, antropológus és társadalomtörténész, a brit antropológia egyik klasszikusa. Vagyonos bankárcsaládból származott, Eton kollégiumában tanult és egész életén át sikeres pénzemberként tevékenykedett. 1870-től tagja volt az alsóháznak, 1900-ban pedig sikerei elismeréseképpen az Avebury bárója címet is elnyerte. Antropológiai, régészeti és őstörténeti kérdésekkel autodidaktaként, kedvtelésből kezdett el foglalkozni és írásaival nagy népszerűséget szerzett, a tudományos közvélemény azonban minden elismerést megtagadott tőle. L. őstörténeti rekonstrukciójában a tárgyi emlékek alapján igyekezett rekonstruálni a korai társadalmak emberi életkörülményeit és az ezt kísérő szellemi viszonyokat, az egyes civilizációk egymáshoz való viszonyát pedig a lineális evolúció modellje alapján ítélte meg. Nézete szerint a vallások fejlődése is folyamatos és egyenletes. Szakaszolása szerint a legkorábbi állapot a vallásnélküliség stádiuma. Ezt a fétisizmus és a totemizmus foka, a mágikus sámánizmus és a bálványimádó, mitológikus politeizmus szakasza követi, a vallásfejlődés utolsó állomása pedig az etikai monoteizmus felbukkanása. E rendszer túlságosan megkonstruált volta mellett elsősorban L. ősi vallásnélküli korszakot feltételező nézetei váltottak ki heves szakmai vitákat. A szakemberek zöme, így a valóban tudományos angol etnológiát megteremtő ¤ E. B. Taylor is elvetette L. ősateizmus-koncepcióját, amely csak a korszak antiklerikális szabadgondolkodói között és a kibontakozó marxista mozgalom világában talált meghallgatásra.

Fő művei: Prehistoric Times as Illustrated by Ancient Remains and the Manners and Customs of Modern Savages, London: 1865.; The Origin of Civilisation and the primitive Condition of Man, London: 1870.; Ants, Bees and Wasps, London: 1882.; The Pleasures of Life 1-2., London: 1887-89. Magyarul: A történelem előtti idők 1-2., Budapest: 1876. Irodalom: H. G. Hutchinson: Life of Sir John Lubbock, Lord Avebury, London: 1915.; B. G. Trigger: A History of Archeological Thought, Cambridge: 1989.; R. Darnell: Readings in the History of Anthropology, New York: 1974.; Voigt V.: A vallási élmény története, Budapest: 2004. (HP)


címoldal
index-L