LOWTH, Robert (1710, Buriton/Winchester – 1787, London): angol protestáns teológus, biblikus, 1755-től Limerick, St. David, Oxford majd London anglikán püspöke, a bibliai héber költészet és az ószövetségi irodalmi formák jelentős kutatója, a felvilágosodás korában körvonalazódó historicista bibliaszemlélet egyik korai képviselője. Teológiai és filológiai tanulmányait Winchester és Oxford egyetemén folytatta majd egy hosszú európai utazást követően püspöki kinevezéséig Oxfordban volt a poétika tanára. Ezekben az években adta közre a héber irodalmi formákat elemző, a metrika elveit és a stilisztikai formákat áttekintő előadásait majd a kérdés részleteit elemző írásait, amelyek ¤ J. G. Herder közvetítésével komoly hatást gyakoroltak az európai, különösen a német bibliatudomány fejlődésére. Lényegében L. alkotta meg az ószövetségi költészet irodalmi formáinak azt a tipológiáját, amely a későbbiekben is megőrizte tudományos időszerűségét. A későbbi bibliatudomány fejlődése szempontjából jelentősnek bizonyult L. Izajás könyvéhez készített kommentárja is, amely a prófétai irat forrásrétegeinek elkülönítéséhez szolgáltatott stilisztika érveket és jelentős hatást gyakorolt ¤ J. G. Eichhorn és ¤ J. D. Michaelis későbbi kutatásaira. Poétikai kutatásainak eredetisége mellett L. a korabeli anglikán teológia konzervatív, a felvilágosodás és a racionalizmus eszméit elutasító változatát képviselte.
Fő művei: De sacra poesi Hebreorum praelectiones academicae Oxonii habitae, Oxford: 1753.; Isaiah, a new translation with notes, London: 1778.; Lectures on the sacred poetry of the Hebrews 1-2., Oxford: 1787.; Memoires of the life and writings of the late bishop R. L., London: 1787.; Sermons and other remains of R. L., London: 1834. Irodalom: F. Meinecke: Die Entstehung des Historismus, Tübingen: 1936.; RGG. IV.; Encyclopaedia Britannica XIV. (HP)