LONERGAN, Bernard John (1904, Buckingham - 1984, Cambridge, Mass.): kanadai származású, élete nagy részében római, majd torontoi egyetemi tanárként működő katolikus teológus és filozófus, jezsuita szerzetes, a ¤ transzcendentális neotomizmus neves képviselője. Fő munkája - Belátás. Tanulmány az emberi megértésről - az emberi létismeret metafizikai megrajzolására tett kísérlet, amely ¤ P. Rousselot és ¤ J. Marechal ismeretelméleti felismeréseit alkalmazza a tomista hagyomány és a modern, döntően angolszász, empirikus filozófiák anyagára. L. szerint a megismerés első lépése az érzékelés, amelyből az érzetadatokat összegző belátás következik. A belátás fázisában birtokolt ismeret azonban mindig túlmutat önmagán; ebből a szakadatlan tudásbővítő folyamatból adódik a megértés, mint a megismerési folyamat teljessége. Ez a fokozatosság teszi képessé az embert ítéletek megalkotására, az empirikus, intellektuális és racionális ítéletek sorát pedig az emberben munkáló korlátlan megismerési vágy tartja mozgásban. Magának a megismerés folyamatának metafizikai elemzése nem mást jelent L. szerint, mint ennek a tiszta tudásvágynak az ember létadottságaként való megragadását, a megismerés transzcendens természetének felfedezését. L. másik fontos munkája 'A teológiai módszerről' címet viseli; ebben a modern angolszász tudomány- és nyelvbölcselet felismeréseit veti össze a klasszikus keresztény bölcselet belátásaival. E két nagyhatású műve mellett L. számos lét- és ismeretelméleti tankönyvet is kidolgozott, amelyek a transzcendentális módszer szellemében vezetnek be a modern tomizmus világába.
Fő művei: Insight. A Study of Human Understanding, Philosophical Library, New York: 1958.; Method in Theology, Darton, Longmann and Todd, London: 1972.; De Deo Trino, PUG., Roma: 1977. Irodalom: Ch. Ph. Bd. 2., Nyíri, 1973. (HP)