LOISY, Alfred (1857, Ambrieres – 1940, Ceffonds): francia katolikus teológus, biblikus és vallástörténész, egyházmegyés pap, 1907-ig a párizsi Institut Catholique újszövetségi professzora, a ¤ modernizmus néven számontartott mozgalom legismertebb képviselője. Mint egzegéta, a protestáns ¤ liberális teológia és annak történetkritikai módszere kihívásaira, közvetlenül pedig ¤ A. von Harnack 'A kereszténység lényege' című munkájára kívánt válaszolni, amikor a modernista válságot és vitát kiváltó 'Az Evangélium és az Egyház' című munkáját közzétette. Az Újszövetség, a korai egyház és a keresztény hitfelfogás vizsgálatára ő maga is érvényes kutatási eszköznek tekintette a történeti kritika eljárásait; változónak, fejlődőnek ítélte az egyház hitét és azt állította, hogy a későbbi egyház tanítása nem azonos a kezdetekkel, de a történeti fejlődés logikája szerint levezethető Jézus és az apostolok hitéből. Bibliai elemzéseire támaszkodva L. azt állította, hogy Jézus alakjának történeti valóságát világosan meg kell különböztetni Krisztustól, aki az ősegyház hitének tárgya, bizonyos értelemben magának ennek a hitnek az alkotása. Ugyanígy állította, hogy az 'Isten országa' és az 'Isten fia' kifejezések csupán egy folyamatos hittapasztalat által teremtett fogalmak; az egyház, mint intézmény, a liturgia, mint cselekvési rend ugyancsak fokozatos fejlődés eredménye. Históriai relativizmusát kiterjesztette a dogma fogalmára is, amikor azt állította, hogy a hittételek változó, fejlődő, korhozkötött önértelmezései a keresztény közösségnek, amelyek keletkezése és tartalma így profán tudományos eszközökkel is vizsgálható. L. hatalmas feltűnést keltő nézetei köré rövidesen hozzá közelálló radikális nézeteket valló katolikus teológusok, filozófusok, publicisták csoportja szerveződött, szemléletük közös vonásait pedig a korabeli egyházi fórumok és a közvélemény modernizmusnak nevezte el. L. mellett a modernizmus képviselői közé szokás sorolni ¤ E. Le Roy, ¤ R. Murri, ¤ F. von Hügel filozófusokat vagy a korabeli teológia olyan – a ¤ neotomizmus merev intellektualizmusát elutasító – képviselőit, mint ¤ G. Tyrrell vagy ¤ L. Laberthonniere. L. és követői nézeteit 1903 és 1907 között Róma többször is elítélte, az 1907-es Pascendi enciklika után pedig L. kiközösítésére is sor került. L. a szankciók ellenére is kitartott álláspontja mellett; az egyházból való eltávolítása után állami egyetemre kapott kinevezést és ateista szabadgondolkodó szellemben folytatta vallástörténeti kutatásait.

Fő művei: L'Évangile et l'Église, Picard, Paris: 1902.; Études evangéliques, Picard, Paris: 1902.; Lés évangiles sinoptiques 1-2., Bloud et Cie, Paris: 1907-1908.; La naissance du christianisme, Gabalda, Paris: 1933. Irodalom: R. Marlé: Au coeur de la crise moderniste, Aubier, Paris: 1960.; A. Vidler: A variety of Catholic Modernists, University Press, Cambridge: 1972.; E. Poulat: Histoire, Dogme et Critique dans la crise moderniste, Casterman, Paris: 1979.; Ch Ph. Bd. 2. (HP)