LIPSIUS, Justus /Joest Lips/(1547, Overyssche - 1606, Leuwen): németalföldi katolikus humanista, filológus, történész és bölcseleti író. Fiatal éveiben Granvella bíboros titkáraként Rómában tanulmányozhatta az antik emlékeket és kéziratokat, majd pedig megfordult Leuwen, Bécs, Liége egyetemein. Vándorlásának következő állomása Jéna volt, ahol átlépett a lutheránus egyházba, az ottani egyetemen pedig a retorika és a történelem tanára lett. 1578-tól immár kálvinistaként ugyanezeket a tárgyakat tanította Leyden egyetemén, 1591-ben azonban jezsuita barátai hatására visszatért a katolikus egyházba. 1592-től Leuwenben lett a filológia és az ókori történelem professzora és a neves jezsuita, ¤ L. Lessius baráti körének tagja, élete utolsó éveiben pedig udvari történetírói címet és számos más elismerést is elnyert. L. a humanista hagyományoknak megfelelően főként a régi latin irodalommal, mindenekelőtt Seneca és Tacitus műveivel foglalkozott, de avatott ismerője volt a latin grammatikának és paleográfiának is. Szenvedélyesen vonzódott a sztóikus életbölcselet eszméihez, amelyek jegyében az álhatatosság erénye köré építette fel a maga etikáját, életbölcseletét. L. számára a lélek belső, szemlélődő nyugalmának keresése a vallásháborúk és hitviták korában egyfajta elvont antik-keresztény eszmény követését jelentette, egyben pedig elzárkózást kora parázsló teológiai vitái elől. Humanista elkötelezettsége jegyében alkotta meg L. másik fontos művét is, amely a politika, az uralkodás és kormányzás kézikönyve. Lapjain a szerző az antik államelmélet, a tomista hagyomány, a reneszánsz politikai filozófia és a kortárs németalföldi politikai gondolkodás szintézisét igyekezett megalkotni, élete utolsó éveiben pedig sztóikus bölcseleti rendszerének kidolgozásán fáradozott. L. mint kora ünnepelt humanistája, az említett műveken kívül terjedelmes levelezést, történeti és morális értekezést, vallási kérdéseket és filológiai témákat taglaló írást hagyott utókorára.
Fő művei: Tacitus, Antwerpen: 1574.; De Constantia, Antwerpen: 1584.; Politicorum sive civilis doctrinae libri sex, Leyden: 1589.; Manuductio ad stoicam philosophiam, Leuwen: 1604.; Physiologia stoicorum, Leuwen: 1605.; Opera omnia 1-4., Wesel: 1675. Magyarul: Laskai János válogatott művei. Magyar Justus Lipsius, Akadémiai, Budapest: 1970. Irodalom: DictThéolCath IX.; Tarnóc Márton: Bevezetés, Laskai János válogatott művei, i.m. (HP)