LIEBERMANN, Bruno Franz Leopold (1759, Molsheim - 1844, Strassburg): elzászi német katolikus teológus és lelkipásztor, a felvilágosodás eszméinek határozott ellenfele, a 19. századi német katolikus megújulás egyik előkészítője. Fiatal éveiben Strassburg szemináriumában volt teológiatanár, a francia forradalmi háborúk zavaros éveiben azonban lelkipásztori szolgálatot vállalt, tovább tanított a német területre menekített szemináriumban, 1804-ben néhány hónapot pedig royalista kapcsolatok gyanújával párizsi börtönben töltött. 1805-től 1823-ig Mainz szemináriumának volt a rektora, élete utolsó két évtizedében pedig a strassburgi egyházmegye általános helynökeként az egyházkormányzatban dolgozott. L. azoknak a konzervatív szemléletű német teológusoknak a csoportjához tartozott, akik a felvilágosodás és az európai forradalmak szellemével szembefordulva a katolikus vallásosság megújítását, a hagyományos jámborság és egyháziasság újraélesztését tekintették feladatuknak. Ezt a célt szolgálta L. tanári működése is: tanítványai közül ¤ H. Klee és mások az ő szemléletét továbbépítve válhattak az 1815 utáni katolikus megújulás mértéktartóan konzervatív szószólóivá. L. fiatal éveiben kánonjogi kompendiumot készített hallgatói használatára, amelyben a civiljog liberális szemléletének hatását igyekezett kiküszöbölni az egyház életéből. Dogmatikai kézikönyve is a hagyományos, barokk dogmatikák szemléletéből indult ki, de új, történeti módszerek és szempontok bevonásával igyekezett korszerűsíteni anyagát, amely összességében még a katolikus tübingeni iskola kibontakozása előtti szemléletet tükröz. L. teológusi életműve összességében a késői barokk és a korai romantikus történeti teológia közötti közvetítési kisérletnek, a felvilágosodás kihívására adott "fontolva haladó" feleletnek tekinthető.

Fő művei: Institutiones iuris canonici universalis, Ernolsheim: 1895.; Institutiones theologiae dogmaticae 1-5. Mainz: 1819-27.; Liebermann's Predigten 1-3., Mainz: 1851. Irodalom: Ch. Ph. Bd. 1. (HP)