A kereszténység teológiai és bölcseleti hagyományának és mai szellemi teljesítményének megismerése és megértése elképzelhetetlen annak az eszmetörténeti folyamatnak az áttekintése nélkül, amelyet e hitrendszer maga mögött hagyott az elmúlt két évezredben. Már csak ezért is, meg a megfelelő hazai lexikonok és kézikönyvek hiányát is látva, kezdünk hozzá ezen az internet-helyen egy olyan virtuális lexikon kidolgozásához, amely személy-címszavak felsorakoztatása révén kínál áttekintést, lexikális és könyvészeti adatokat a tájékozódni akaró olvasóknak. Jellegében és terjedelmében nem lévén hasonló a hazai nyomtatott kiadványok között, vállalkozásunk nem csupán elektronikus létmódja miatt úttörő vállalkozás, de annyiban is, hogy címszóállománya, a tárgyalt személyek egy része még a hazai szakközönség előtt sem megfelelően ismert. Bár szeretnénk remélni, hogy az itt a jövőben fokozatosan felépülő lexikon alkalmas pillanatban hagyományos könyv-formában is megjelenhet, itt és most kísérletképpen élni szeretnénk azokkal a lehetőségekkel, amelyeket az elektronikus közlés kínál.
Lexikonunk cimszavait a teljes keresztény hagyomány anyagából választjuk ki úgy, hogy csak személyekről, ritkábban irányzatokról, gondolkodói iskolákról írunk. Ám magának az anyagnak a telepítését és későbbi karbantartását is folyamatos feladatnak tekintjük: már megírt vagy megtervezett címszóállományunk most félezer körül jár, szándékaink szerint azonban ez az anyag folyamatosan tovább növekedhet és nem tartjuk kizártnak, hogy bő egy esztendő alatt több, mint ezer címszóval, 30 ívnyi szöveggel állhatunk olvasóink rendelkezésére. Élni szeretnénk azzal a lehetőséggel is, hogy a már kidolgozott címszóállomány alakítható, formálható: az adatokban, különösen a könyvészeti anyagban folyamatos karbantartást tervezünk, de címszavaink javítása, újraírása, cseréje sem kizárt.
A címszavak kiválasztásakor a teljes keresztény intellektuális örökséget, annak alkotó elmékben megtestesülő anyagát vesszük számításba. Néhány irányba ugyanakkor ezt a kört tágítani is kívánjuk: helyet kívánunk adni az anyagban olyan muszlim és zsidó gondolkodóknak, akik – különösen a középkor századaiban – 'szellemi utitársai' voltak a keresztény gondolkodás fejlődésének, más esetekben pedig az egyetemes vallástudomány jelentős, bár a szó teljes értelmében kereszténynek nem mondható alakjait is szeretnénk felvenni anyagunkba.
Ami a technikai részleteket illeti: címszavainkban a lehető legegyszerűbb jelölésekre szorítkozunk: a címszó ismétléseit a szövegben félkövér kezdőbetűvel, az utalt címszavakat ¤ jellel jelezzük. Az anyag telepítésekor nem tartjuk magunkat abc-rendhez; csupán szellemi és technikai teljesítőképességünk fogja megszabni, hogy mi és milyen ütemben jelenhet meg a képernyőn. Ugyanez érvényes a bibliográfiai adatokra is: azt tervezzük, hogy – különösen az időközbeni hazai kiadványok feldolgozásával – tovább építjük anyagunkat.
Az anyagot abc-regiszterben tesszük elérhetővé, az index címszó alatt pedig két mutatót tervezünk. Ezek közül az egyik a munkában közreműködők listája (betűjelükkel, amelyet az egyes címszavak alatt is feltűntetünk), a másik pedig azoknak az alapvető kézikönyveknek, lexikonoknak - forrásainknak és azok rövidítéseinek - a jegyzéke, amelyeket folyamatosan használunk és amelyekre az egyes címszavak irodalomjegyzékében csak rövidítéssel utalunk.
A lexikon szerkesztői - és az első néhány száz címszó esetében - szerzői munkáját Horváth Pál, az MTA Filozófiai Intézetének munkatársa végzi.