Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

LÉVY-BRUHL, Lucien (1857, Paris – 1939, Paris): francia szociológus, etnológus és antropológus, a vallás keletkezésével és korai történetével kapcsolatos viták jelentős alakja. Filozófiát tanult Párizsban, ezt követően pedig másfél évtizeden át vidéki középiskolákban tanított. A fiatal éveiben a német bölcselet és a kantiánus eszmék iránt érdeklődő L. az 1890-es évektől a pozitivista filozófia felé fordult, a századfordulón pedig ¤ E. Durkheim hatására a filozófiát a szociológiával cserélte fel. 1896-tól a párizsi egyetemen tanított, 1904-től pedig 1927-es visszavonulásáig az egyetem modern filozófiai tanszékét vezette. L. érdeklődésének előterébe az 1900-as évek elejétől egyre inkább az archaikus társadalmak gondolkodásával és a vallásfejlődés korai szakaszával kapcsolatos témák kerültek, amelyeket a szociológia, az etnológia és az antropológia módszereinek együttes alkalmazásával, a spekulatív, bölcseleti szempontok kiiktatásával igyekezett megoldani. L. alapvető feladatának ettől az időtől kezdve régi korok és kultúrák emberi gondolkodásának megismerését, megértését tekintette. A kultúra és a vallás őstörténetét megérteni akaró törekvései kapcsán dolgozta ki a primitív gondolkodás fogalmát, amely meggyőződése szerint az archaikus társadalmak totemisztikus, pre-vallásos világában élő emberét jellemzi. Nézete szerint a társadalomban élő ember szellemi létének alapja egyfajta sajátos mentalitás, a gondolkodás típusa, módja. Az archaikus társadalmakban ezt a mentalitást mágikus elemekre, hiedelmekre épülő prelogikus természet jellemzi, amelyben az intuitivitás és az érzékiség a meghatározó és ez éles ellentétben áll későbbi korok civilizált mentalitásával, annak racionalizmusával. Elsősorban ausztráliai etnológiai anyagra támaszkodva L. a vallás mint primitív világszemlélet keletkezését is erre a primitív mentalitásra vezette vissza, amely élesen áll szemben a modern, történeti korok logikus és kauzális gondolkodásával, a kettő közötti váltás, változás pedig valahol a klasszikus görög antikvitásban érhető tetten. Az emberi gondolkodás történetében feltételezett cezúrája miatt L. valláskeletkezési modellje élénk vitákat váltott ki a későbbiekben, a vallásos gondolkodás szerkezetváltozásait feltételező nézeteinek azonban számos híve, követője is akadt.

Fő művei: Les fonctions mentales dans les sociétés inferieures, Paris: 1910.; La mentalité primitive, Paris: 1922.; L'ame primitive, Paris: 1927.; Le surnaturel et la nature dans la mentalité primitive, Paris: 1931; La mythologie primitive, Paris: 1935.; L'expérience mystique et les symboles chez les primitifs, Paris: 1938. Irodalom: J. Cazeneuve: Lucien Lévy-Bruhl. Sa vie, son oeuvre, avec un exposé de sa philosophie, Paris: 1963.; A vallástörténet klasszikusai. Szöveggyűjtemény (Szerk.: Simon R.), Budapest: 2003. (HP)


címoldal
index-L