Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

LEGER, Antoine (1594, Villa Secco – 1661, Genf): valdens ősöktől származó szavojai francia kálvinista teológus és biblikus. Genfben tanult teológiát, ezt követően pedig szülőföldjén vállalt lelkipásztori állást. A keleti nyelvek iránti érdeklődése által vezettetve 1628-ban a konstantinápolyi holland követségen vállalt lelkészi állást, közben pedig baráti kapcsolatba került C. Lucari pátriárkával és párbeszédük révén számos analógiát vélt felfedezni a keleti és a protestáns egyházak teológiája között. 1637-ben tért haza, amikor a valdens közösséget pestisjárvány és a megélénkülő katolikus misszió egyaránt fenyegette. 1643-ban hitvédő és hitvitázó tevékenysége miatt felségárulás vétkében marasztalták el és Genfbe kényszerült menekülni, ahol az itáliai menekültek lelkésze lett. 1645-ben kinevezést nyert az egyetemen a keleti nyelvek tanárává és ezt az állását haláláig megőrizte. L. a kálvinista hit elszánt védelmezése mellett elkötelezett híve volt a reformáció mozgalma és az ortodox kereszténység közötti közeledésnek, a keletre irányuló protestáns missziónak. E tárgyban végzett legnagyobb munkája az Újszövetség szövegének vulgáris, újgörög nyelvű fordítása volt, dogmatikai értekezéseiben pedig olyan témákat tárgyalt, amelyekben a keleti hagyomány és a protestáns felfogás közötti közelséget vélt felfedezni. Lucari pártiárkával folytatott levelezése, amely kéziratban maradt fenn, is arról tanúskodik, hogy L. a görögök megnyerését a reformátori mozgalom fontos feladatai közé sorolta.

Fő művei: Novum Testamentum idiomate graeco litteralis et graeco vulgari ex versione Maximi, Genf: 1638.; Theses theologicae de sanctificatione hominis peccatoris, Genf: 1658.; Lettres anecdotes de Grille Lucar, Amsterdam: 1718. Irodalom: J. Leger: L'Histoire générale des Églises évangéliques des Vallées de Piemont 1-2., Leyden: 1669.; RGG. III.; BBKL. IV. (HP)


címoldal
index-L