Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

LEFEVRE D'ÉTAPLES, Jacques /Faber Stapulensis/ (1455, Étaples – Nérac, 1536): a reformáció szelleméhez közelálló francia humanista, filozófus, teológus és biblikus. Párizs egyetemén tanult teológiát és bölcseletet, 1492-től pedig Itáliában Arisztotelész műveit és a firenzei neoplatonikusok gondolatait tanulmányozta. Párizsba visszatérve az egyetem Cardinal Lemoine kollégiumában tanított bölcseletet; pappá szentelték és ekkor fogott hozzá a Biblia alapos tanulmányozásához, amely munkájának első eredményeit a zsoltárokhoz és a páli levelekhez írt kommentárokban tette közzé. Az 1510-es évek végétől L. erősen rokonszenvezett ¤ M. Luther reformtörekvéseivel, a hitújítás mozgalmához azonban nem csatlakozott. 1523-tól Meaux vikáriusaként papi reformmozgalmat szervezett, evangéliumi kommentárokat adott ki és bibliafordítóként is komoly hírnevet szerzett magának. 1525-ben protestantizmus gyanúja miatt Strasbourgba kényszerült menekülni, 1526-ban azonban visszatért hazájába. Ezt követően I. Ferenc gyermekeinek nevelője lett, a 20-as évek végén viszont Navarrai Margit környezetének misztikus mozgalmához csatlakozott. Közben is dolgozott a reformátorok által is nagyra tartott bibliafordításán, amelynek ószövetségi része csak 1528-ban látott napvilágot. Élete utolsó éveiben is megőrizte szellemi aktivitását: humanista, a skolasztikus hagyományt elutasító szellemben értekezett az emberi gondolkodás természetéről, az ókeresztény irodalom platonikus vonulatáról, de állított össze népszerű lekcionáriumot és írt vallásos költeményeket is.

Fő művei: Theologia vivificans, Paris: 1498.; Psalterium Quintuplex, gallicum, romanum, hebraicum, vetus conciliatum, Paris: 1509.; De Maria Magdalena, Paris: 1511.; Commentaire sur les épitres de Saint Paul, Paris: 1512.; Commentarii initiatorii in quatuor Evangelia, Paris: 1522.; Epistre et Evangile de Cinquante-deux dimanches, Paris: 1530. Irodalom: J. Barnaud: Lefévre d'Étaples, Cohors: 1900. (HP)


címoldal
index-L