LEEUW, Gerardus van der (1890, Den Haag – 1950, Utrecht): holland kálvinista teológus, egyiptológus és vallástörténész, az általános és összehasonlító vallástudomány fenomenológiai irányzatának klasszikusa. Teológiát, általános vallástörténetet és egyiptológiát tanult Leiden, Berlin és Göttingen egyetemén, egyebek között olyan neves teológusok és vallástörténészek irányításával, mint ¤ P. D. Chantepie de la Saussaye, ¤ A. Erdmann vagy ¤ W. Bousset. Két esztendős lelkészi szolgálat után 1918-ban lett Groningen egyetemén a vallástörténet professzora, de folyamatosan tanított dogmatikai és egyiptológiai tárgyakat is. 1945 után az általa vezetett tanszék tudományos működésének szellemében felvette a vallásfenomenológiai nevet, maga L. pedig 1950-ben első elnöke lett a vallásfenomenológusok Assotiation for the History of Religions nevet viselő nemzetközi szervezetének. Élete utolsó éveiben L. a tudományos munka mellett közéleti szerepet is vállalt: 1945-46-ban ő volt a holland kormányban a kultuszminiszteri tárca birtokosa. L. legjelentősebb tudományos teljesítménye több változatban is kidolgozott vallásfenomenológiai szintézise volt, amelynek alapját W. Dilthey és Ed. Husserl fenomenológiai filozófiájának pszichologizáló értelmezése, a Chantepie de la Saussaye és ¤ A. Bertholet által feltárt és rendszerezett összehasonlító vallástörténeti anyag, valamint ¤ R. Bultmann teológiai és ¤ K. Jaspers bölcseleti meggondolásainak szintézise jelentette. A vallások történetében L. a ¤ R. Otto által a vallási jelenségek lényegeként feltételezett Szent megmutatkozását vizsgálta, amelynek numinozitása a mágia és a mana személytelenségétől az isteneszme kibontakozásáig ível. Tipológiájában a vallási jelenségeket L. három dimenzióban, a vallás tárgyaként, alanyaként valamint az alany és a tárgy kölcsönhatásának módozataiként elemezte, mintegy hetven-nyolcvan fenomenológiailag releváns mozzanatot különítve el a vallási valóság számtalan történeti példával alátámasztott áttekintésében.

Fő művei: Einführung in die Phanomenologie der Religion, Tübingen: 1925.; La structure de la mentalité primitive, Paris: 1928.; Wegen en Grenzen. Studie over de verhouding van religie en kunst, Amsterdam: 1932.; Phanomenologie der Religion, Tübingen: 1933.; De primitive mensch en de religie. Anthropologische studie, Groningen: 1937.; Religion in Essence and Manifestation, London: 1938.; De verhouding van God en mensch, vroeger en nu, Amsterdam: 1942.; Inleiding tot de phaenomenologie van den godsdienst, Amsterdam: 1948.; Sacramentstheologie, Nijkerk: 1949. Magyarul: A vallás fenomenológiája, Budapest: 2001. Irodalom: J. Hermelink: Verstehen und Bezeugen, München: 1960.; J. Waardenburg: Classical Approaches to the Study of Religion 1-2., The Hague: 1974.; R. Schaeffler: A vallásfilozófia kézikönyve, Budapest: 2003.; Voigt V.: A vallási élmény története, Budapest: 2004.; RGG. IV.; LThK. VI. (HP)