LAINEZ, Diego (1512, Almazán – 1565, Roma): spanyol katolikus teológus és egyházpolitikus, jezsuita szerzetes, a rend egyik alapító tagja és második generálisa. Alcalá egyetemén tanult bölcseletet, teológiai stúdiumait pedig Párizsban folytatta. Itt ismerkedett meg 1534-ben idősebb diáktársával, ¤ Lojolai Ignáccal, akinek egyik első társa lett a jezsuita rend megalapításakor. Az új szerzetesi közösség megszervezése idején, az 1540-es években L. pápai megbízással dogmatikus teológiát tanított a római egyetemen, 1552-től pedig ő volt az itáliai jezsuita provincia elöljárója. Szerzetesi közössége képviseletében L. 1546 és 1562 között teológiai szakértőként vett részt a tridenti zsinat tanácskozásain, ahol elsősorban a pápai primátus, a szentségtan és az egyházfegyelem kérdéseiről folytatott vitában játszott jelentős szerepet, 1561-ben pedig résztvevője volt a Poissy-ban tartott disputának is. Közben a rendalapító halálát követően L. két esztendőn át ügyvivőként, 1558-tól haláláig pedig generálisként irányította Jézus Társaságának munkáját. Elöljárósága idejére esett a jezsuita közösség létszámának drasztikus növekedése, amelyet számos rendtartomány megszervezése és jezsuita kollégiumok egész sorának megnyitása követett. A dogmatikai írásaiban elsősorban a szeplőtelen fogantatás és a megigazulás kérdéseivel foglalkozó L. egyike volt azoknak a gondolkodóknak, akik a későbbi "jezsuita teológia" sajátos szemléletét, tartalmi és formai sajátosságait kialakították. Zömében a tridenti zsinat dokumentációjában fennmaradt írása mellett különösen jelentős L. levelezése, amely a rendi szervezés és kormányzás kérdései mellett számos lelkiségi és lelkipásztori kérdést is tárgyal.

Fő művei: Jacobi Laínez Disputationes Tridentinae 1-2., Innsbruck: 1886.; Lainii Monumenta 1-8., Madrid: 1912-17. Irodalom: DictThéolCath. VIII.; LThK. VI.; RGG. IV.; W. V. Bangert: A jezsuiták története, Osiris, Budapest: 2002. (HP)