LABADIE, Jean de (1610, Bourd sur Bordeaux – 1674, Altona): francia kálvinista teológus, lelkipásztor és lelkiségi író, spiritualista misztikus, fiatal éveiben katolikus pap, jezsuita szerzetes. Teológiai, rendi tanulmányait Toulouse főiskoláján végezte, majd néhány éven át rendi kollégiumokban tanított. 1639-ben rossz egészségi állapota miatt kilépett a rendből és egyházmegyés papként Bordeaux, Párizs és Amiens voltak lelkipásztori működésének állomásai. Laikusok közreműködésével bibliaolvasó, ima- és meditációs köröket szervezett, a janzenizmus és a kálvinizmus nézeteivel megismerkedve pedig egyre intenzívebb Biblia-tanulmányozásba kezdett. 1650-ben hosszú megfontolás után L. átlépett a kálvinista egyházba, lelkipásztori hivatalt vállalt, 1652 és 1657 között pedig teológiát tanított Montauban teológiai akadémiáján. 1659-től Genfben volt lelkipásztor, de 1666-ban rajongó spiritualizmusa miatt a németalföldi Middelburgba távozott, ahol ókeresztény szellemiségű közösséget alapított. Követői, a labadisták rövidesen már számos gyülekezetet hoztak létre Németalföldön, maga az alapító pedig 1670-ben Amsterdamban magánházaknál működő gyülekezeteket hívott életre. A hatóságok zaklatásai miatt L. 1672-ben Altonába költözött és ott is halt meg. Misztikus teológiájában L. a Szentlélek hatékony működését a Biblia elé helyezte, a hívek lelki ujjászületését pedig nem az egyházhoz tartozásból, hanem a Szentlélekben megvalósuló lelki közösségből vezette le. Nézeteivel és írásaival L. komoly hatást gyakorolt a németalföldi kálvinista és a németországi lutheránus pietizmus kialakulására is.
Fő művei: Introduction de pieté, dans les mysteres, paroles et ceremonies de S. Sacrifice de la Messe, Amiens: 1640.; La pratique de l'oraison et meditation chretienne, Genf: 1660.; Le heraut du Grand Roy Jesus, Amsterdam: 1667.; L'Idée d'un bon pasteur, et d'une bonne Eglise, Amsterdam: 1667.; Manuel de pieté, Middelburg: 1668.; Points fondamentaux de la vie vraimant chrétienne, Amsterdam: 1670. Irodalom: H. van Berkum: De Labadie en de Labadisten, Amsterdam: 1851.; H. Heppe: Geschichte der quietistischen Mystik in der katholischen Kirche, Freiburg: 1875.; RGG. IV.; LThK. VI. (HP)