KUYPER, Abraham (1837, Maassluis – 1920, s'-Gravenhage): holland kálvinista teológus, publicista, egyházpolitikus és államférfi, a kálvinizmus neoortodox irányzatának egyik kezdeményezője. Leiden egyetemén a kor divatos liberalizmusa szellemében végzett teológiai tanulmányai után lelkészi állást vállalt és ekkor kötelezte el magát az eredeti kálvini eszmékhez való visszatérés és egy erősen konzervatív, szociális kálvinizmus mellett. K. a korabeli liberális népegyházi és államegyházi modell ellenében egy új, hitvallásos keresztény közösség megteremtését szorgalmazta. Célja elérése érdekében sokat írt és prédikált és több folyóiratot, napilapot is alapított. 1874-ben általa konzervatívnak, ellenforradalminak és hitvallóan kálvinistának ítélt politikai pártot alapított, újságja, a De Standaard pedig a korabeli holland politikai élet fontos tényezőjévé vált. 1880-ban Amsterdamban megalapította az államtól és az államegyháztól független Vrije Universiteitet, amelyen a szisztematikus teológia professzoraként az ortodox kálvinizmus szellemében tanított és népszerű ¤ Kálvin - könyvet is kiadott. Kereszténydemokrata szellemiségű pártja, a Vrij Antirevolutionairen más konzervatív csoportokkal egyesülve, Christelijk Historische Unie néven, szociális programjával jól szerepet az 1901-es választásokon és K. ennek hatására 1901 és 1905 között Hollandia miniszterelnöke volt. Kormánya bukása után sem hagyott fel a politikával: 1908-tól államminiszter, majd parlamenti képviselő és szenátor volt. K. konzervatív teológusként és a kriptokálvinista Gereformeerde kerken alapítójaként a társadalmi modernséget a konzervatív kálvinista hagyománnyal igyekezett egyeztetni. Dogmatikájában erősen hangsúlyozta a kettős predestináció tanát, a kegyelemtanban pedig ¤ R. Rothe nézeteit követte. Egyháztanában megkülönböztette az egyházat, mint intézményt és mint eleven organizmust, amelyet egyedül a hit és a világban való aktivitás iránti elkötelezettség éltet, a Bibliát pedig a korabeli liberális nézetek ellenében szó szerint igyekezett értelmezni.
Fő művei: Ons Program, Amsterdam: 1879.; Tractaat van der kerken, Amsterdam: 1883.; Het sociale vraagstuk en de christelijke religie, Amsterdam: 1891.; E voto Dordraceno. Toechting op den Heidelbergschen Catechismus 1-4., Amsterdam: 1892-1895.; Het Calvinisme, Amsterdam: 1899.; De gemeene gratie 1-3., Leiden: 1902-1905. Magyarul: A kálvinizmus lényege, Budapest: 1922. Irodalom: RGG. IV.; LThK. V.; BBKL. IV. (HP)