Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

KATSCHTHALER, Johannes Baptist (1832, Hippach – 1914, Salzburg): osztrák katolikus teológus, dogmatikus, egyházmegyés pap, 1900-tól Salzburg érseke, 1903-tól bíboros, a konzervatív, dogmatikus neoskolasztika jelentős képviselője. Bécs és Salzburg egyetemén tanult teológiát, 1864-től pedig Salzburgban tanított a dogmatika professzoraként. 1875-től az innsbrucki egyetem jezsuiták által vezetett, a kibontakozó neotomizmus egyik fellegvárának számító teológiai fakultásán lett a dogmatörténet és a hitvédelem tanára. Az 1880-as években a salzburgi főegyházmegye kormányzatában viselt tisztségeket, 1900-ban pedig Salzburg érsekévé, 1903-ban bíborossá nyert kinevezést. K. a korabeli német katolikus teológusok konzervatív csoportjához tartozott, aki üdvözölte a Syllabus megjelenését és az infallibilitas-dogma kihirdetését. Tanári működésének legfontosabb eredménye összefoglaló dogmatikai kézikönyve volt, amely a kibontakozó neoskolasztika és a természettudományos argumentumokra építő apologetika szellemében, a modern bölcselet eredményeit sommásan elutasítva, Isten a hitrendszer egészében kibontakozó uralmának (regnum Dei) fogalmára összpontosítva tárgyalta a keresztény tanítás gondolati építményét. A főpásztorként XIII. Leó pápa társadalomteológiai reformjai hívének számító K. jelentős szerepet vállalt az osztrák közéletben, sokat tett a katolikus sajtó és az egyházzenei reform ügyéért, a székvárosában létesítendő katolikus egyetem tervét azonban nem sikerült megvalósítania. Élete utolsó évtizedében fontos körlevélben tárgyalta a papság lelkipásztori feladatait a modern világ viszonyai között, 1906-ban pedig hitvédő szándékkal egyháztartományi zsinatot is összehívott.

Fő művei: Zwei Thesen für das allgemeine Konzil, Wien: 1868-70.; Theologia dogmatica catholica specialis 1-5., Innsbruck: 1877-88.; Marianische Vortrage, Salzburg: 1885.; Kurze Geschichte der Kirchenmusik, Salzburg: 1893.; Predigten und kurze Ansprachen 1-10., Salzburg: 1892-96.; Eucharistische Predigten, Salzburg: 1905. Irodalom: P. Guerrini: Notizie biografiche del card. Katschthaler, Bergamo: 1925.; LThK. VI. (HP)


címoldal
index-K