Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

JUNG, Carl Gustav (1875, Kesswil – 1961, Küsnacht bei Zürich): svájci német pszichológus, orvos, a modern lélektan analitikus irányzatának képviselője, a valláspszichológia egyik klasszikusa. Basel egyetemén orvostudományokat tanult és már ekkor a pszichiátriára specializálódott. Ezt a további tanulás és a kórházi gyakorlat évei követték és ekkor ismerkedett meg ¤ S. Freud pszichoanalitikus elméletével és módszerével. J. 1909-ben analitikus magánpraxist kezdett, a következő esztendőkben pedig Freudtól eltávolodva önálló elmélet kidolgozásába kezdett. Ettől az időtől fordult a figyelme a lelki sturktúrák és a vallás kapcsolata irányába; a gnosztikus eszméket tanulmányozta, Ázsia, Afrika és Amerika archaikus vallásaival ismerkedett, a 20-as évek elejétől pedig a Zürichi tó partjára visszavonulva szinte kizárólag nagyszabású lélektani, vallás- és mitológiaelméleti rendszere megfogalmazásával foglalkozott, neves vallás-és mitológiatörténészekkel dolgozott együtt és – egyebek között ¤ Kerényi K. társaságában – irányította a lélektan és a vallástörténet témáival foglalkozó nemzetközi Eranos Társaság munkáját és konferenciáit. J. vallásfelfogását az a nézete határozta meg, amely az emberi psziché mélyrétegében olyan kollekkív tudatalatti létét feltételezte, amely archetípusok, ősképek őrződnek meg és ezek az ősképek az emebriség mítoszaiban és vallási képzeteiben manifesztálódnak. Az archetípusok sorában a legáltalánosan és legelvontabb az én-kép és a vele szoros kapcsolatot mutató isteneszme. Ez az isteneszme nyer kifejezést keleti és nyugat vallásainak szimbolikus világában, amely így – tartalmának ontológiai természetétől elvonatkoztatva – lelki strukturáink kibontakoztatásának természetes és fontos eszköze.

Fő művei: Zur Psychologie und Pathologie sogenannter okkulter Phanomene, Zürich: 1902.; Psychologie und Religion, Zürich: 1940.; Versuch einer psychologischen Deutung des Trinitatsdogmas, 1940.; Antwort an Hiob, Zürich: 1952.; Mysterium Coniunctionis, Zürich: 1956.; Aion. Beitrage zur Symbolik des Selbst, Zürich: 1956.; Gesammelte Werke 1-19., Zürich: 1958-83. Magyarul: Válasz Jób könyvére, Budapest: 1992.; Aión. Adalékok a mély-én jelképiségéhez, Budapest: 1993.; A nyugati és a keleti vallások lélektanáról, Összegyűjtött művei 11., Budapest: 2005. Irodalom: M. Frischknecht: Die Religion in der Psichologie Jung's, Basel: 1945.; J. Jacobi: Die Psichologie von Jung, Zürich: 1946.; RGG. III.; LThK. V.; BBKL. III.; Süle F.: A jungi mélylélektan napjainkban, Budapest: 1996. (HP)


címoldal
index-J