JEREMIAS, Alfred Karl Gabriel (1864, Markersdorf bei Chemnitz – 1935, Leipzig): német lutheránus lelkész, teológus, assziriológus és vallástörténész, az ószövetségi kutatás pánbabilonista iskolájának jelentős alakja. Lipcse egyetemén a neves konzervatív biblikus és hebraista, ¤ F. J. Delitzsch tanítványa volt és ekkor lett közeli barátja a professzor fia, a jeles assziriológus, ¤ Fr. Delitzsch is, akivel a későbbi évtizedekben hasonló nézeteket képviseltek. J. 1890-től élete végéig lelkészként szolgált Lipcsében, 1921-től pedig a sémi vallástörténet professzoraként tanított a város egyetemén. A mezopotámiai vallás- és kultúrtörténettel foglalkozó J. kezdettől kiállt Delitzsch Babel-Bibel koncepciója mellett és azt a nézetet képviselte, hogy az ószövetségi hagyomány nem más, mint a mezopotámiai kultúra és mitológia, mindenekelőtt az asztrális hagyományok puszta átvétele. Számos nagyhatású művében igyekezett népszerűsíteni ezt a tételét, amelyeket a tudományos közvélemény zöme az 1920-as években már elutasított, ám tézisei számos korabeli szépirodalmi alkotásban, például Th. Mann József-regényében kedvező visszhangra leltek. J. számos bibliai motívum mezopotámiai forrásainak vizsgálatára szánt külön művet; írt a mezopotámiai monoteizmus létéről és az Újszövetség babilóni motívumairól, tevékenységének legmaradandóbb részét azonban a sumer-akkád mitológiai irodalmat és költészetet feltáró, egyebek között a Gilgames-eposzt ismertető publikációi jelentik. Általános vallástörténeti felfogásának lényegét a csillaghit és az arra épülő mitológiai rendszer vizsgálata jelentette, amelyet minden kultúrmitológia, így a zsidó-keresztény hagyomány gyökerének is tekintett.
Fő művei: Die babylonisch-assyrische Vorstellungen vom Leben nach dem Tode, Leipzig: 1887.; Im Kampfe um Babel und Bibel, Leipzig: 1902.; Das AT im Lichte des alten Orients, Leipzig: 1904.; Die Panbabylonisten, der Alte Orient und die aegyptische Religion, Leipzig: 1907.; Der Einfluss Babyloniens auf das Verstandnis des AT., Berlin: 1908.; Allgemeine Religionsgeschichte, Leipzig: 1925.; Weltanschauung der Sumerer, Leipzig: 1929.; Handbuch der altorientalischen Geisteskultur, Berlin: 1929. Irodalom: R. G. Lehmann: Friedrich Delitsch und die Babel-Bibel- Streit, Freiburg-Göttingen: 1992.; RGG. III.; EncJud IX.; BBKL. III. (HP)