IBN at-TAJJIB /Abu l'Farag Abdallah ibn at-Tajjib al Iraqi/ (990 k., ? – 1043, Bagdad): iraki, talán Szíria keleti részéről származó nesztoriánus szerzetes, teológus, filozófus és orvos. Nesztoriánus kolostorokban és Bagdadban folytatott tanulmányai végeztével 1015-től Bagdad al-Adudiya kórházában orvosként praktizált, közben pedig jelentős szerepet vállalt az iraki nesztoriánus közösség egyházi és teológiai életében. Így több egyházi szinódus szervezőjeként és irányítójaként, egyházi dokumentumok megfogalmazójaként, az 1020-as évektől pedig pátriárkai titkárként is tevékenykedett. Mint számos görög és szír mű, egyebek között Hippokratész, Galénosz és Arisztotelész munkáinak és számos természettudományi és orvosi munkának a fordítója, sokat tett az arab nyelvű orvosi és bölcseleti kultúra megteremtéséért. Az arab nyelvű keresztény teológiai irodalom egyik létrehozójaként terjedelmes bibliakommentárt készített, számos kisebb egzegetikai munkája mellett pedig egy igen alapos, a szöveg nyelvi és történeti sajátosságait is vizsgáló zsoltármagyarázatot állított össze. Dogmatikai és morális értekezései sorából a keresztény vallás alapjait elemző apologetikus műve érdemel említést, de foglalkozott a nesztoriánus kereszténység történetével is. Nevéhez fűződik az egyházi törvényeknek a régi szíriai kánonok arab fordítása révén való rendszerezése. Feltehetően tőle származik ¤ Tatiánosz Diatesszarón című evangélium-harmóniájának arab fordítása is, amely sokáig volt alapvető jelentőségű bibliai szöveg az arab ajkú keleti keresztények közösségeiben.

Fő művei: Diatessaron, Roma: 1888.; Firdaus annasranija ("A kereszténység paradicsoma"), Kairo: 1898.; Ar-Raud an-nadir fi tafsir al mazamir ("Virágzó kert" - zsoltármagyarázatok), Kairo: 1902.; Tafsir al-machriqi, Kairo: 1908.; Fiqu an-Nasraniya, Roma: 1956. Irodalom: G. Graf: Die Philosophie und Gotteslehre des Jahja ibn 'Adi und spateren Autoren, Münster: 1910.; DictThéolCath. XI.; LThK. V.; BBKL.II. (HP)