HUGO de ST. VICTOR (1085 k., ? – 1141, Paris): flandriai születésű skolasztikus teológus és misztikus, a szent-viktori iskola meghatározó alakja, ágostonos kanonokrendi szerzetes, az utókor által adott megtisztelő nevén doctor celeberrimus. A hammerslebeni kolostori iskolában megkezdett tanulmányait 1115-től a röviddel korábban ¤ Guillaume de Champeaux által alapított párizsi Szent Viktor apátságban folytatta. 1120-tól ugyanott volt tanár, 1133-tól pedig haláláig az ebben az időben fénykorát élő iskola vezetője, a 12. század egyik legjelentősebb teológusa. Ebben a minőségében tudományos iskolát teremtett és számos tanítványt nevelt, akik közül ¤ Richard de St. Victor a legjelentősebb. H. számos műve közül az egyik legjelentősebb Didascalicon című műve, amelyben a profán és a szent tudományok rendszer- és módszertanát igyekezett kidolgozni. A világi tudományokat elméleti, gyakorlati, mechanikai és logikai tudományokra osztotta fel, az ezeknél magasabb rendűnek tekintett, a világiaktól szigorúan elkülönülő szent tudományok világában pedig különösen nagy jelentőséget tulajdonított a Szentírás allegórikus értelmezésének. Az univerzálé-vitában a mérsékelt realizmus álláspontját vallotta, ismeretelméletében a matematika és a fizika világára különösen érvényes absztrakció-elméletet képviselte, az anyagi valóságot ¤ Guillaume de Conches véleményéhez hasonlóan atomisztikus szerkezetűnek, a lélek anyagtalan szubsztancialitását pedig az öntudat jelenségéből levezethetőnek gondolta. De sacramenti fidei című teológiai enciklopédiájában, amely elsősorban ¤ Szent Ágoston nézeteire támaszkodott, a teológia témáit a teremtés és a megváltás fogalmai alá rendelve tárgyalta. Az első főrészben olyan témákat vizsgált, mint Isten és tulajdonságai, a teremtés, a bűnbeesés, a szentségek és a törvény, a másodikban pedig krisztológiát, egyháztant, részletes liturgikát, szentségtan és eszkatológiát terjesztett elő. A rendszeres előadás hátterében H. sajátos történetteológiai feltevése állt, amely a hit fejlődését három, egy törvény előtti, egy törvény alatti és egy már megváltott állapot egymásrakövetkezéseként próbálta megragadni. Teológiai gondolkodásának misztikus érintettségéről árulkodik, hogy a hit fejlődésének állomásaiként a szentségeknek tulajdonít kitüntetett jelentőséget, ezeket azonban tágan, azt Istennel való találkozás lehetőségeinek történelmileg egyre meghatározóbb pillanataiként ábrázolta. H. életművében fontos helyet foglalnak el a bibliai könyvekhez és az azokkal általa csaknem egyenértékűnek tekintett egyházatyákhoz kidolgozott kommentárok. Ezek sorában a mózesi könyvekhez, a Királyok könyveihez, a Prédikátor könyvéhez írottak a jelentősebben, a témában legfontosabb, misztikus teológiáját is megalapozó szövegmagyarázata azonban ¤ Dionüsziosz Areopagitész A mennyei hierarchiáról című művét értelmezi. H. kora aszketikus és misztikus irodalmának is egyik klasszikusa volt: e tárgyban legfontosabb írása, a Soliloquium de arrha animae tárgya Isten irántunk érzett szeretetének elemzése és annak a lelki útnak a feltárása, amelyen járva a lélek képes felemelkedni Istenhez. E misztikus úton járva a lélek az intelligentia képessége révén emelkedhet a cogitatio és a meditatio lépcsőfokait meghaladva a contemplatio, mint a legmagasabb rendű megismerő képesség szintjére, a lélek Istennel való egyesülésének küszöbére. H. igen jelentős szellemi hatást gyakorolt a következő évszázad teológiai gondolkodására, különösen ¤ Bonaventura és a régebbi ferences iskola eszméire.

Fő művei: Didascalicon; De sacramentis christianae fidei; Commentarius in Hierarchiam coelestem S. Dionysii Areopagitae; De acra Noe morali; In Salamonis Ecclesiasten homiliae; De unione corporis et spiritus; De contemplatione et eius specibus; Soliloquium de arrha animae; J.-P. Migne: Patrologia latina 175-177. Irodalom: A. Mignon: Les origines de la scolastique et Hugues de Saint-Victor 1-2., Paris: 1895.; J. Kilgenstein: Die Gotteslehre des Hugo von Sankt Victor, Würzburg: 1897.; H. Ostler: Die Psichologie des Hugo von Sankt Viktor, BGPhM., Münster: 1906.; J. P. Kleinz: The Theory of Knowledge of Hugh of St. Victor, Washington: 1944.; K. Ruh: A nyugati misztika története I. A patrisztikus alapok és a 12. század szerzetesi teológiája, Budapest: 2006.; DictThéolCath. VII.; LThK. V.; RGG. III.; BBKL. II.; Görföl - Kránitz. (HP)