HUG, Johann Leonhard (1765, Konstanz – 1846, Freiburg): német katolikus teológus, biblikus és egzegéta, a felvilágosodás és a racionalizmus eszméivel szembeforduló teológiai romantika képviselője, egyházmegyés pap, Freiburg egyetemén a biblikum és a bibliai nyelvek tanára, a kortárs német bibliai racionalizmus ellenfele. Pályája korai szakaszában főleg ószövetségi kutatásokkal foglalkozott, egyebek között az Énekek énekéről értekezve vagy a mózesi könyvek régi kéziratait vizsgálva. Ezeknél az írásainál fontosabbak voltak azok a művei, amelyek az újszövetségi Szentírás témáit tárgyalták. H. határozott ellenfele volt a végletes racionalizmus történetkritikai szemléletének, negatív, az ésszerűség és a hitelesség hiányát kereső eljárásának. Ennek a szemléletének a jegyében szállt vitába olyan radikális protestáns biblikusok véleményével, mint a szentírási hagyományt pusztán morális tanításként értelmező ¤ J. S. Semler vagy a racionális csoda-magyarázat modelljét megalkotó ¤ G. Paulus felfogásával, az 1840-es években pedig ő volt ¤ D. Fr. Strauss és az általa kezdeményezett racionalista Jézus élete – kutatás fő katolikus bírálója. H. a katolikus hagyomány és a romantikus vallásszemlélet jegyében összhangot igyekezett teremteni a bibliai tradíció történeti hitelessége és vallási igazsága között, magát a történetkritikai módszert pedig igyekezett a Szentírás elemzésének pozitív módszerévé tenni, miközben élesen elutasította a bibliai racionalizmus olyan értelmezését, amely eleve szakadékot feltételezett a hit és a történelmi tények között. Ezeknek a szempontoknak a szintéziseként született meg újszövetségi bevezetése, amely egészen a 19. század végéig egyike maradt a katolikus bibliatudomány mértékadó teljesítményeinek, csaknem valamennyi bibliai könyv részletes magyarázatát felölelő hagyatéka viszont máig is csak kéziratban hozzáférhető.
Fő művei: Erfindung der Buchstabenschrift, Ulm: 1801.; Einleitung in die Schriften des N.T. 1-2., Stuttgart: 1808.; Das hohe Lied, Herder, Freiburg: 1818.; Gutachten über das Leben Jesu von D. Fr. Strauss, Herder, Freiburg: 1844. Irodalom: Katholische Theologen Deutschlands im 19. Jahrhundert (Hrsg.: H. Fries - G. Schwaiger), Bd. 1., Kösel, München: 1975.; Ch. Ph. Bd.1. (HP)