Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

HOST, Johann (1480, Hof Romberg – 1533, Köln): német katolikus teológus és hitvitázó, a korai reformáció ellenfele, dominikánus szerzetes. A kölni studium generale keretében tanult teológiát és bölcseletet, ezt követően pedig hitszónokként tevékenykedett a városban. A ¤ J. Pfefferkorn zsidóellenes pamflettjei és ¤ J. Reuchlinnak a zsidó szellemi örökséget védelmező álláspontja körül kibontakozó vitában és kánoni perben H. a helyi inkvizíció képviselőjeként működött közre, 1514-ben pedig, fellebbezés után az ügy rendezése érdekében Rómába ment. Római tartózkodása idején a neves teológus, ¤ S. Prierias irányításával folytatta teológiai tanulmányait, 1516 és 1519 között pedig Bologna egyetemét látogatta. Rövid időt Velencében is eltöltött, ahol az ott élő vagy Jeruzsálembe zarándokló németek lelki gondozása volt a feladata és ekkor jelentette meg első műveit is. 1520-ban tért vissza Németországba, ahol rövidesen bekapcsolódott polemikus írásaival a ¤ M. Luther és követői ellen kibontakozó szellemi küzdelembe és több inkvizíciós eljárásnak is részese volt. 1523-tól H. Köln egyetemén volt a teológia professzora és a város hitszónoka, aki több nyilvános hitvitán is védelmére kelt a katolikus egyháznak és hagyománynak. Polemikus munkái mellett H. elsősorban az akaratszabadság és a szentségtan tárgyában adott közre hagyományos skolasztikus szemléletű értekezéseket, de összeállított gyóntatói kézikönyvet és a katolikus tanítást összefoglaló enciklopédiát is, közben pedig számos rendtársának a reformáció eszméit bíráló kéziratát is sajtó alá rendezte és néhány 13. századi skolasztikus művet is megjelentetett nyomtatásban.

Fő művei: Congestorium Artificiose Memorie, Venezia: 1520.; Anleitung zur Beichte, Köln: 1530.; Ein kurtz Underrichtung von lutheranischen Predicanten, Köln: 1531.; Enchiridion sacerdotum, Köln: 1532.; De in vocatione sanctorum, Köln: 1532.; De libero hominis arbitrio, Köln: 1533. Irodalom: N. Paulus: Die deutsche Dominikaner im Kampfe gegen Luther, Köln: 1903.; LThK. V. (HP)


címoldal
index-H