Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének
 AKADÉMIAI-FILOZÓFIAI NYITOTT EGYETEME
TEOLÓGIA SZAK



 
 

HORT, Fenton John Anthony (1828, Dublin – 1892, Cambridge): anglikán teológus és biblikus, az újszövetségi szövegtörténet és szövegkritika jelentős kutatója. Cambridge egyetemén teológiát, bölcseletet, filológiát, matematikát és botanikát tanult, végül azonban ¤ B. F. Westcott barátsága hatására a bibliai stúdiumok mellett kötelezte el magát. 1856-ban Cambridge közelében vállalt lelkészi állást, közben pedig folytatta bibliai kutatásait és a 70-es évektől tanított is az egyetemen. Tudományos munkásságának hátterét ettől kezdve az általa ¤ J. B. Ligthfoot társaságában szerkesztett Journal of Classical and Sacred philology és a Journal of Philology jelentette, amelyek hasábjain a cambridgei iskola biblikusai a korabeli német liberális bibliatudománnyal szálltak vitába. H. önálló tudományos munkáiban a zsidókereszténység és a korai egyház históriáját vizsgálta és a legkorábbi egyházatyáknak a bibliai hagyományozással összefüggő tanúságtételeit elemezte, de készített alapos filológiai magyarázatokat is Péter első leveléhez és néhány páli levélhez. Ezeken túl H. legjelentősebb tudományos munkája azonban a Westcott társaságában készített újszövetségi görög szövegkiadása volt, amely a régi kódexek kritikai felülvizsgálatán alapult és amelynek bevezetőjében a szerzők az újszövetségi szöveg- és kézirattörténet és a bibliai kodikológia máig és érvényes alapelveit is megfogalmazták. Így számos bibliai olvasat tisztázása mellett ez a munka alapvető kronológiai, hagyomány- és szerkesztéstörténeti eredményeket hozott és komoly szerepe volt a liberális bibliakritikai szemlélet meghaladásában.

Fő művei: Two dissertations 1-2., London: 1876.; The Way, the Truth, the Life, Cambridge - London: 1893.; Judaistic Christianity, London: 1894.; Prolegomena to St. Paul's Epistles to the Romans and the Ephesians, London: 1895.; The Ante-Nicene Fathers, London: 1895.; The Christian Ecclesia, London: 1897.; The Apocalypse of St. John 1-3., London: 1908. Irodalom: A. F. Hort: F. H., His Life and Letters 1-2., London: 1896.; W. G. Kümmel: Das NT. Geschichte der Erforschung seiner Probleme, Kohlhammer, Stuttgart: 1958.; RGG. III.; LThK. V. (HP)


címoldal
index-H